Magyar foci

Balhé az edzésen, kitette legendáját az NB I-es klub

Nem ez az első alkalom, hogy száműzik Halmosit.

A Rangadó.hu-nak több forrás is megerősítette az nb1.hu hírét: Halmosi Pétert kitették a Szombathelyi Haladás keretéből.

A Rangadó úgy tudja, a délelőtti edzésen tört ki a balhé. Halmosi Pétert az öltözőbe zavarta Horváth Ferenc vezetőedző, majd a tréning végén közölte vele, hogy határozatlan ideig nem kell látogatnia az edzéseket.

Schön Szabolcs: A pályán nincsenek haverok, ez itthon még nem természetes
Két évet töltött Hollandiában, majd váratlanul szerződést bontott, egy héttel később pedig már pályára is lépett az MTK mezében. A klubváltásról, az elmúlt két évről kérdeztük az NB I-be szerződő 18 éves szélsőt.

Halmosi Péternek nem ez az első balhéja, korábban Kuttor Attila is száműzte már a játékost, mert az összeölelkezett Artner Tamással egy vesztes mérkőzés után. Artner korábban a Haladás vezetőedzője volt, játékosai szerették, de a vezetőkkel nem jött ki. Az ominozús eset akkor történt, amikor Artner a Dunaújváros edzőjeként tért vissza Szombathelyre, és csapatával lemosta a Haladást a pályáról. Kuttor Attila akkor belebukott a döntésébe. Ez az eset 2015-ben történt.

2017-ben pedig Mészöly Gézát zavarták a játékos megnyilvánulásai.  

A hírt a klub hivatalos honlapja is megerősítette, a haladas.hu-nak Tóth Miklós ügyvezető igazgató nyilatkozott:

Klubunk – Horváth Ferenc vezetőedzővel egyetértésben – úgy döntött, hogy Halmosi Péter a szerda délelőtti edzést követően fegyelmi okok miatt kikerült az első csapat keretéből. Az okokról nem szeretnék nyilatkozni, mindenesetre Halmosi határozatlan ideig nem látogathatja az első csapat tréningjeit.

Kiemelt fotó: www.nyugat.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik