Nemzetközi foci

A Tottenham edzőjének fontosabb a bajnoki negyedik hely, mint a kupagyőzelem

Pár nap alatt két kupasorozatban vérzett el a Tottenham:

Így pedig sanszos, hogy ebben a szezonban is trófea nélkül marad a Tottenham, legalábbis a bajnokságban kilencpontos hátrányból megelőzni a Manchester Cityt óriási bravúr lenne, és a Bajnokok Ligájában sem Mauricio Pochettino csapata a top esélyes, ráadásul rögtön a nyolcaddöntőben a német listavezető Borussia Dortmund lesz majd az ellenfél.

A klubot 2014 óta irányító Pochettinót egyre több kritika éri, mert bár a Tottenham szórakoztató focit játszik, eredményt azonban nem tud elérni. Az argentin szakembernek például még egyetlen trófeája sincs edzői karrierje során, és szerinte a kupák nem is olyan fontosak, mint a bajnokság vagy a BL.

Mindenki azzal jön, hogy egy kupagyőzelem mennyit segít egy csapaton. Én ezt másképp gondolom. Csak az egónak tesz jót. Szerintem az a fontos, hogy stabilan az első négyben legyünk és a Bajnokok Ligájában játszhassunk. Ez kell ahhoz, hogy megtehessük az utolsó lépést. Itt a Tottenhamnél fantasztikus munka zajlik évek óta, azért dolgozunk kőkeményen, hogy elérjünk a Chelsea, a United, a City, az Arsenal vagy a Liverpool szintjére. De legyünk reálisak, nem arra épült ez a csapat, hogy most sikeres legyen

– mondta Pochettino a Guardiannak, vélhetően megforgatva a kést a kiesések miatt amúgy is szomorú drukkerekben.

És valóban, ha megnézzük a költéseket, a Tottenham messze elmarad a riválisoktól, ami elsősorban amiatt van, mert új stadiont épít a klub. A 62 ezres létesítmény átadóját folyamatosan tologatják, a tervek szerint ebben a szezonban nyit majd meg. Csakhogy közben a klub nem igazol senkit, ebben a szezonban nem érkezett még játékos a Spurshöz, és amikor azt kérdezték decemberben Pochettinótól, hogy télen erősíteni fog-e a kereten, azt felelte:

Mindenki azt kérdezi, hogy mennyit fogok költeni. De nincs pénzem!

válaszolt akkor, majd megemlítette azt is, hogy nem csak új stadiont, hanem új edzőközpontot is építenek, így meg aztán végképp nem futja igazolásokra.

Közben Harry Kane és Dele Alli sérült, viszont jó hír, hogy Szon Hungmin visszatér lassan az Ázsia Kupáról.  Szóval, ha innen nézzük, akkor a jelenlegi harmadik hely az angol bajnokságban, a BL-nyolcaddöntő, a Ligakupa-elődöntő teljesen jó eredmények, sőt, akár mondhatni erőn felüli szereplés is.

Pochettino és a Tottenham viszont továbbra is meg fogja kapni, hogy nem nyernek semmit.

Nyitókép: Jordan Mansfield/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik