Nemzetközi foci

Az Atlético a Barca elől happolta el a korábbi Real-csatárt

A Cadena COPE nevű spanyol rádióadó értesülései szerint Álvaro Morata elhagyja a Chelsea-t, és már aláírta szerződését az Atlético Madriddal, a bejelentés pedig a napokban várható.

A spanyol csatár ebben az idényben rengeteg kritikát kapott teljesítménye miatt, két lábon járó mém lett belőle a kihagyott helyzetei és a rossz megoldásai miatt.

A bajnokságban 16 meccsen 5 gólt szerzett, az Európa Ligában pedig négy találkozón kétszer volt eredményes, a Stamford Bridge-en az ő góljával nyert a Chelsea a MOL Vidi ellen. A 26 éves csatár számára nem lesz ismeretlen a piros-fehér csíkos mez, hiszen 13 évesen az Atléticóban kezdte pályafutását.

A korábban a Real Madriddal két bajnoki címet, két Király Kupát és két BL-t nyerő Moratáért egyébként a Cadena COPE szerint a Barcelona is versenyben volt az utolsó pillanatig, az igazán pikáns lett volna, a végül a katalánoknál köt ki.

Azzal, hogy Morata elhagyja a Chelsea-t, szinte biztosra vehető, hogy a hetek óta lebegtetett Higuaín-üzlet létrejön, vagyis a Juventus által a Milanhoz lepasszolt argentin csatár Londonba költözik, ahol ismét együtt dolgozhat korábbi nápolyi edzőjével, Maurizio Sarrival.

A Milan a Genoából pótolhatja Higuaínt, a Serie A-ba berobbanó, az első hét fordulóban kilenc gólt szerző, jelenleg Cristiano Ronaldo mögött a góllövőlista második helyén álló Krzysztof Piatek 35-40 millióért érkezhet. És hogy teljes legyen a körforgás: az Atléticóban a horvát Nikola Kalinic létszámfelettivé válhat, ő a Monacóban köthet ki.

Olvasói sztorik