Nemzetközi foci

Deschamps a szövetségi kapitányok, Zidane klubedzők között a legjobb

Döntöttek a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél.

Didier Deschamps-ot, a világbajnok francia válogatott szakvezetőjét választották a legjobb szövetségi kapitánynak, míg a klubedzők között honfitársa, a Real Madriddal sorozatban három Bajnokok Ligáját nyert, azóta már távozott Zinedine Zidane lett az első a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).

A válogatottakat irányító szakemberekre vonatkozó szavazáson – amelyben 90 ország szakértői vettek részt – a nyári oroszországi világbajnokságon ezüstérmes horvát csapat szövetségi kapitánya, Zlatko Dalic végzett a második, míg a bronzérmes belga együttest vezető spanyol Roberto Martínez a harmadik helyen.

Deschamps Aimé Jacquet (1998), Roger Lemerre (2000) és Jacques Santini (2003) után a negyedik francia, aki kiérdemelte az elismerést.

A játékosként aranylabdás Zidane sorozatban másodszor lett a legjobb klubedző, mögötte a BL-döntőben vesztes Liverpoolt irányító német Jürgen Klopp zárt másodikként, míg a harmadik az angol bajnok Manchester City trénere, a spanyol Josep Guardiola lett.

Címlapkép: FRANCK FIFE / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik