NB I

Szombat este lesz a Szuperkupa-meccs

A Puskás-stadionban ismét megmérkőzik egymással a bajnok Győri ETO és a kupacímvédő Debrecen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

16:38:13

Pintér Attila, a győriek vezetőedzője elmondta: csapata mindent elkövet, hogy megszerezze története első Szuperkupáját. Megszólalt a meccs kapcsán Verpecz István, a Loki kapusa, valamint Takács Ákos, a győriek védője is, akik egybehangzóan azt várják, hogy saját csapatuk emelheti majd magasra a győztesnek járó trófeát.

Mindkét együttes nemzetközi kupamérkőzésen szerepel a jövő héten, de a Szuperkupa, az idény első tétmérkőzése a Győr és a DVSC számára is lényegesen több mint felkészülési állomás. A dunántúli gárda még sohasem játszott ezért a serlegért, a DVSC ellenben a finálék legrutinosabb résztvevője, a legutóbbi nyolc kiírásban csak egyszer nem volt érdekelt – írja az MLSZ honlapja.

– Minden sorozattal úgy vagyunk, hogy amelyikben elindulunk, szeretnénk megnyerni, így készülünk a Szuperkupára is – fogalmazott Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője. – A Győr elleni találkozót a felkészülés negyedik hetének végén játsszuk, és kalkulálva volt a programunkba. Úgy gondolom, nagyon jó mérkőzés lesz, de a nemzetközi szereplés előtt mindkét csapatnak egyben kiváló felkészülési lehetőség is. A kezdőcsapatban mindkét oldalon lesznek változások a kupadöntőhöz képest, tehát annak eredményéből nem szabad kiindulni. Igyekszünk erre a meccsre jól felkészülni és sikeresek lenni.

A győriektől eltiltás miatt biztosan hiányozni fog Lipták Zoltán és Marek Strestík, a kameruni Patrick Mevoungou játékengedélye viszont rendben van, így ő pályára léphet a szombati mérkőzésen.

– Nekünk minden mérkőzés tétmérkőzés, nemcsak a Szuperkupa, hanem az előkészületi meccsek is, hiszen ahol a csapat pályára lép, ott mindig győztesen szeretné azt elhagyni – szögezte le Pintér Attila vezetőedző. – Így lesz ez szombaton is, akik játéklehetőséget kapnak, azért tartoznak az ETO keretéhez, hogy amikor rájuk kerül a sor, megmutassák, hogy mire képesek, és hogyan tudnak futballozni ezért a szurkolótáborért, ezért a klubért. Nagyon bízom benne, hogy a szombati mérkőzést meg tudjuk nyerni, hiszen a klub történetében ilyen még nem volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik