Nemzetközi foci

A PAOK nem is akarta a győzelmet? Tisztességes Vidi-sikerről írnak a görögök

A nemzetközi sajtó igencsak lehúzta a fehérvári csapat EL-ellenfelét.

A görög napilapok internetes kiadásai túlnyomórészt a PAOK labdarúgócsapatának felforgatott összeállításáról, valamint a Vidi FC megérdemelt sikeréről írtak, miután a székesfehérvári együttes csütörtök este vendégként 2-0-ra legyőzte a szaloniki gárdát az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában – írja az MTI. A görögök román edzője már a meccs után azt is bevallotta őszintén: lenézték a Vidit.

A tudósítások többsége kiemelte, hogy a házigazdáknak az első félidőben nem volt reális esélye az egyenlítésre Huszti Szabolcs 12. percben szerzett gólja után, Stopira közvetlenül a szünet előtt szerzett gólja pedig szinte meg is pecsételte a PAOK sorsát.

A Kathimerini című lap kitért rá, hogy a Vidi „a Székesfehérváron született Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének szeme láttára múlta felül a görög bajnokság listavezetőjét.”

A PAOK-nál néhány állandó kezdőjátékost pihentettek ezen az összecsapáson, és a csapat drágán megfizetett ezért – áll az újság beszámolójában, amely szerint a hazaiak teljesítménye „csalódást keltő volt egy közepes tudású együttes ellen, amelyet az AEK Athén augusztusban, a Bajnokok Ligája selejtezőjében búcsúztatott.”

A lefújás után a fehérvári játékosok ünnepelhettek – fotó: MTI/Kovács Tamás

A tudósító hozzátette, „a Vidi játékosai kihasználták a lehetőségeiket, és megérdemelten győztek.”

Az alphafreepress.gr weboldal úgy fogalmazott „a vendégek tisztességesen nyertek a gyenge PAOK ellen.” A tudósításban az olvasható, hogy a házigazdák „nem voltak éhesek a sikerre”, a kezdőcsapat megszokott összetételét átrendező öt változtatás pedig „gyenge teljesítményben jelentkezett.” A beszámoló szerint a PAOK „néhány jobb pillanattól eltekintve végig szenvedett, és nem volt reális esélye még a pontszerzésre sem.”

Az Eleftheros Typos azt emelte ki, hogy a hazai együttesnek „csak képzeletben létezett terve a győzelemre vonatkozóan, mert megvalósítani ebből szinte semmit sem tudtak a játékosok.”

A Naftemporiki című lap szerint a PAOK „nem találta a ritmust”, és “a futballisták erőfeszítéseit nem koronázta siker” az első félidőben. Az újság azt írta, a második játékrészben „igyekezett agresszívabban játszani” a hazai csapat, de ez is „hiábavalónak bizonyult, mert gólt így sem sikerült szereznie.”

Eközben óriási esélyt kapott a Vidi az Európa Ligában, itt írtunk a részletekről

címlapkép: molvidi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik