Videó

Rémálommá vált a meccs Szalai vezető gólja után – VIDEÓ

A Hoffenheim-támadó góljával fordított a magyar válogatott Észtországban, ám ezt követően csődöt mondott a védelmünk.

Nagy Dominik elképesztően pontosan helyezett egyenlítő gólja után a második félidőben a fordítás is összejött a magyar válogatottnak az Észtország elleni Nemzetek Ligája-találkozón.

Az 54. percben az ötvenedik válogatott meccsén pályára lépő Szalai Ádámhoz fejelte a labdát Sallai Roland egy szögletet követően, a Hoffenheim támadója pedig lekezelte azt, majd kapura fordulva a léc alá lőtt.

Három szó, amely után a fél ország Hajdú B. állásáért aggódik
Már keresi az új kommentátort az M4 Sport?

Ekkor még minden szép és jó volt, ám ami ezután jött, arra kevesen gondoltak volna. Az észtek kilenc perc alatt megfordították a mérkőzést, előbb a 70. percben Pikk, majd a 79.-ben Anier vette be Gulácsi kapuját egy oltári nagy védelmi hibát követően.

Az őrület viszont folytatódott, két perccel később Kovács István szögletéből Szalai egyenlített fejjel, 3-3, a három pontot érő találatot viszont már egyik csapat sem tudta berúgni.

Szalai 1-2

Pikk 2-2

Anier 3-2

Szalai 3-3

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik