Légiósok

A játékosügynök szerint akár nagy múltú sztárcsapatok is vihetik Ugrait

Ha az ötszörös magyar válogatott csatár így folytatja, a legnagyobb görög klubok figyelmét is felkeltheti.

Augusztus utolsó napján viharos körülmények között távozott Diósgyőrből Ugrai Roland, aki néhány héttel később a görög élvonalbeli Atromitosz Periszterihez írt alá. Egy hónap elteltével kijelenthetjük, jól sült el az ötszörös válogatott támadó klubváltása, hiszen új csapatában négy bajnokin már két gólt szerzett és egy gólpasszt is adott, így a Megyeri Balázst is foglalkoztató Atromitosz a második helyen áll.

A DIGI Sport híradójának nyilatkozó Lazarosz Szuszkasz játékosügynök szerint, ha a magyar válogatott csatár így folytatja, biztosan felfigyelnek rá a nagy múltú görög sztárcsapatok is. A spanyol sztárcsapatok körül is zajlik az élet: Capello elárulta, melyik új klasszis lehet lottóötös a Real Madridnak.

A magyarok közül a legjobb minőséget Ugrai Roland képviseli a görög első osztályban. A teljesítménye számomra nagyon pozitív meglepetés, négy bajnokin két nagyon fontos gólt rúgott az Atromitoszban, és gólpasszokat is adott. Gyors, jól cselez, életveszélyes a kapu előtt, és rögtön fontos tagja lett a jelenleg második helyezett csapatnak. Ha így folytatja, a legnagyobb görög klubok figyelmét is felkeltheti – nyilatkozta a Sport24-nek Lazarosz Szuszkasz, aki Ugrai magyar klubtársát is kiemelte. – Szintén az Atromitosz játékosa Megyeri Balázs, aki hat meccsen védett, és ötször még gólt sem kapott. Megyerit már az Olimpiakoszból is ismerjük, nagyon jó az itteni megítélése.

Vele viszi el a főnyereményt a Real Madrid? Nyitva a sztárbazár: Insigne, Arda, Icardi
Erősen indul a hét: egyetlen fontos hírről se maradj le!

A játékosügynök idén két meccset is megnézett Magyarországon, de nem volt elájulva a látott nívótól.

Megnéztem az Újpest-Puskás Akadémia kupadöntőt, illetve a másodosztályban a Kisvárda-MTK mérkőzést, és nem volt túl magas a színvonal. Keményebben kell dolgozni a magyar akadémiákon, hogy a fiatal futballisták mihamarabb bizonyítani tudjanak a klubokban. Ha tíz légiós van egy csapatban, nehéz bekerülniük magyarként a kezdőbe fiatalon, toptehetségnek kell lenniük.

címlapfotó: Atromitosz Facebook

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik