Nemzetközi foci

A hazai pályán masszív Alavésnél mászna ki a gödörből a Real Madrid

Julen Lopetegui vezetőedző állítólag Mariano Díazt jelöli a kezdőbe Benzema helyett, Reguilón pedig ismét bizonyíthat a védelemben.

Égés égés hátán, ez jellemzi az utóbbi hetekben a Real Madridot, amely zsinórban három tétmeccsen nem tudott győzni – kikapott Sevillában és a CSZKA Moszkvánál, otthon pedig ikszelt az Atléticóval –, de ami még megdöbbentőbb, hogy 319 perce még csak lőtt gólnak sem örülhetett, ilyenre legutóbb a 2006-07-es idényben volt példa.

Nem csoda tehát, ha a szurkolók és a sajtó már krízisről beszél, Julen Lopetegui azonban nem volt ennyire borúlátó a pénteki sajtótájékoztatóján.

Normális, hogy mindenkinek van véleménye, tiszteletben tartjuk ezt. Profik vagyunk, mi dolgozunk minden nap a játékosokkal, mi látjuk őket az edzéseken és tudjuk, hogy mennyire összpontosítanak a céljainkra. Voltak már jó meccseink, például az AS Roma ellen, de azután is mondtuk, hogy a szezon végén kell értékelni. A céljaink változatlanok, meccsről meccsre fejlődni fogunk. Ugyanannyi pontunk van a bajnokságban, mint az első helyezettnek, nem aggódunk. Hinnünk kell abban, amit csinálunk, és mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk – mondta a Real Madrid vezetőedzője.

A királyi gárdának nem lesz könnyű dolga szombat este sem, az Alavés ugyanis már hat bajnoki óta veretlen hazai pályán, de az első fordulóban a Barcelona is megizzadt ellene, Messiék egészen a 64. percig nem tudták feltörni a védelmét – végül aztán ez háromszor is sikerült.

Lopetegui továbbra sem számíthat a sérüléssel bajlódó három alapemberre, Dani Carvajalra, Iscóra és Marcelóra, utóbbit az a Reguilón pótolhatja ismét, aki kedden debütált a CSZKA Moszkva ellen, Bale viszont újra a kezdőcsapatban kaphat helyet – időközben az is kiderült, Isco visszatérhet-e az október végi El Clásicóra. A Sport.es várakozásai szerint Karim Benzema helyén végre kezdőként bizonyíthat Mariano Díaz is.

A Real Madrid egyébként jó statisztikával rendelkezik az Alavés ellen, az előző kilenc egymás elleni mérkőzésből az összeset megnyerte, legutóbb 2001 októberében kapott ki az „El Gloriosótól”. Az Alavés vezetőedzője, Abelardo Fernandez még nyeretlen a madridiak ellen, három vereség és egy döntetlen a mérlege.

A 18 óra 30 perckor kezdődő összecsapást a Spíler2 Tv élőben közvetíti.

A várható kezdőcsapatok a Sport.es szerint.

sport.es

címlapfotó: Sefa Karacan / Anadolu Agency / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik