Nemzetközi foci

Kanté, Rakitic, Milinkovics-Szavics – csak néhány név a PSG nyári bevásárlólistájáról

A franciák minden erejükkel a középpálya szilárdítására törekedtek.

A Paris Saint-Germain számára egyetlen feladat volt az előző nyári átigazolási időszakban, méghozzá szerezni egy megbízható középpályást. A Le 10 Sport pedig beszámolt arról, milyen nevek szerepelt a Ligue 1 címvédőjének „bevásárlólistáján”.

A francia szaklap szerint a párizsiak első számú kiszemeltjei N’Golo Kanté, Ivan Rakitic, illetve Szergej Milinkovics-Szavics voltak, mindegyikük hatalmas erősítés lett volna számukra. De az esélyesek között volt még Marouane Fellaini, Axel Witsel, de még Fred is, azonban egyik üzlet sem jött létre, sőt közülük ketten másik csapatot választottak.

Olykor arról is lehetett hallani, hogy Sami Khedira is magára öltheti a PSG mezét, de az csak pletykaszinten terjedt, ám Renato Sanches esetében centikre volt a megegyezés, ám a párizsiak az utolsó pillanatban kitáncoltak a transzferből, bármiféle magyarázat nélkül.

A francia bajnokok ismét nyerni tudtak a Ligue 1-ben, ezzel nem akármilyen rekordot döntöttek.

Címlapkép: Chris Brunskill Ltd/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik