NB I

Egyet nyert, egyet vesztett a Debrecen

Két edzőmérkőzést is játszott a DVSC: az elsőt megnyerte, a másodikat elbukta.
Mokánszki Norbert Siófokra igazolt
A 23 éves támadó a DVSC-ben nevelkedett, játszott az NB II-es együttesben, illetve a fiókcsapatban, a Létavértesben is. A siófoki együttessel 2014 nyaráig szóló szerződést kötött.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Két edzőmérkőzést is játszott szombaton a DVSC-TEVA, mindkétszer a szerbiai FK Spartak Zlatibor Voda volt az ellenfél. Az első találkozót megnyerték a hajdúságiak, a második összecsapáson azonban visszavágott a vendégcsapat – tudósít a debreceni klub honlapja.

A délelőtti meccs nagy részében kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. Az első félidőben kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt, sok labdát elszórtak debreceniek, ám Bódi Ádám révén sikerült megszerezniük a vezetést a 43. percben.

A második felvonásban is nagy volt a küzdelem, és több lehetősége volt mindkét csapatnak. A vendégek a 80. percben egy eladott labda után egyenlítettek, ám alig telt el három perc, és Korhut Mihály visszaszerezte a vezetést együttesének. A labda Sidibe lövése után a lécről pattant a balhátvédhez, ő pedig a hálóba fejelt.

A délutáni mérkőzésen is megvoltak a lehetőségei a hajdúsági együttesnek, ám játékosai ezúttal többet hibáztak.

Az első félidőben a szabadkai csapat kétgólos előnyre tett szert, és hiába voltak meg a helyzetei a Debrecennek, a játékosok azokat rendre elhibázták. A folytatásban a nagy küzdelem eredményre vezetett, hiszen Engel Alex beadása után előbb Barzsó Attila szépített, majd Pölöskey Péter egyenlített.

A győzelmet végül a Spartak szerezte meg, miután a szerbek egy kapu előtti kavarodás során a hálóba tudták kotorni a labdát. Minden erejét mozgósította a hazai csapat, a végjátékban hatalmas fölényben futballozott, de hiába küzdött az egyenlítésért, az eredmény már nem változott.

1. mérkőzés

DVSC-TEVA – FK Spartak Zlatibor Voda (szerb) 2-1 (1-0)

DVSC: Verpecz (Szécsi, a szünetben) – Nagy Z., Simac, Mészáros N., Korhut – Bódi, Varga J., Czvitkovics, Szakály (Barzsó, 84.) – Rezes, Sidibe

Gólszerzők: Bódi (43.), Korhut (83.), illetve Sarac (80.)

2. mérkőzés

DVSC-TEVA – FK Spartak Zlatibor Voda 2-3 (0-2)

DVSC: Polekszics – Bernáth, Máté (Albert, 73.), Szűcs, Engel (Suskó, 64.) – Barzsó, Gál (Ramos, 64.), Slimane Bouadla, Ferenczi – Szécsi (Angyal 73.), Pölöskey

Gólszerzők: Barzsó (49.), Pölöskey (60.), illetve Neboja (9., 40.), Rudics (72.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik