NB I

Diósgyőri fölény a nézőszámokban

Általánosságban elmondható, hogy az NB I-es csapatok nézőik egynegyedét elveszítették a tavalyi adatokhoz képest.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Amíg a 2011–2012-es idényben 3812 néző váltott belépőt, az idei kiírás eddigi nyolcvan mérkőzésén csak 2840 szurkoló volt jelen egy-egy bajnoki mérkőzésen. Mielőtt a hontalan Eger 200 nézős meccseit hozná fel valaki indokként, leszögezzük, hogy ez önmagában nem sokat nyom a latban. Ha feltesszük, hogy Egerben nem a jelenlegi átlag (550 fő), hanem mondjuk 3000 szurkoló lett volna a négy hazai meccsén, ez alig tízezerrel növelte volna a 227 ezres össznézőszámot, vagyis csak négy százalékkal lenne magasabb a bajnoki átlag (tehát 2840 helyett 2953) – áll a HLSZ statisztikai összeállításában.

A Debrecen szenvedte el a legnagyobb népszerűség-vesztést! Tavaly 7187 főnyi átlagos nézőszámot tudhatott maga mögött a bajnokcsapat, idén viszont már csak 4300-at, ami negyven százalékos visszaesés, tehát csaknem háromezer hazai szurkoló pártolt el az együttestől.

Kisebb-nagyobb veszteséget szinte minden csapat elszenvedett, csak az Újpest hazai, és a Diósgyőr idegenbeli nézőszáma nőtt tavaly óta.

Hazai pályán

1. Diósgyőr 6167 néző (tavaly: 7593)

2. Ferencváros 5180 néző (5785)

3. Haladás 4600 néző (5333)

4. Újpest 4529 néző (3910)

…13. MTK 1180 néző

14. Siófok 1133 néző (1907)

15. Pápa 775 néző (1765)

16. Eger 550 néző

Idegenben

1. Ferencváros 4789 néző (6304)

2. Diósgyőr 4140 néző (4070)

3. Újpest 3860 néző (5001)

4. Győr 3 536 néző (4050)

…13. Debrecen 1863 néző (4657)

14. Kaposvár 1817 néző (3063)

15. Siófok 1725 (3225)

16. Pécs 1550 néző (3630)

Az összes mérkőzésen

1. Diósgyőr 5356 néző (5832)

2. Ferencváros 4984 néző (6044)

3. Újpest 4195 néző (4456)

4. Haladás 3698 néző (4666)

…13. Kaposvár 1940 néző (2965)

14. Pápa 1882 néző (2417)

15. Eger 1820 néző

16. Siófok 1370 néző (2566)

Olvasói sztorik