Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A harmincéves belsővédő hétfőtől már teljes értékű munkát végezhet a csapattal, és elvileg két-három három héten belül játékra alkalmas lehet az állapota – írja a KTE honlapja. Gyagya Attila március elején szenvedett súlyos térdsérülést, és már nagyon várja a visszatérést. Hétfőtől bekapcsolódhatott a teljes értékű munkába, igaz, első körben még térdvédővel kell edzenie.
A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, ez volt élete egyik legnagyobb megpróbáltatása, de most már olyan érzés van benne, hogy legszívesebben egész nap edzene.
– Egyre közelebb a visszatérés, mik a tapasztalatai?
– Ilyen sérülés esetén állítólag minimum hat hónap a gyógyulási idő, és én ezt kőkeményen tapasztaltam. Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz, a legádázabb ellenségemnek sem kívánom. Nagyon jó érzés volt végre visszatérni a társak közé. Mióta ismét beállhattam közéjük, olyan érzés van bennem, hogy legszívesebben egész nap edzenék, de fokozatosan kell felépíteni ezt is, nem szabad egyből belevágni a sűrűjébe. Az első két hétben csak bemelegítés és labdakoordináció volt a program, a játékokba egyáltalán nem szállhattam be. Most azért kell térdrögzítőt használnom, hogy az agyam ismét ráálljon az ütközésekre, szerelésekre. Ez a legnehezebb, az utolsó fázis.
– Erőltetnie kellett, hogy türelmes legyen?
– Nagyon sok mindenben volt részem eddigi életem során, de ez volt az egyik legnagyobb megpróbáltatás. Eleinte az kellett, hogy visszafogjanak, mert azt hittem, minél többet dolgozom, annál hamarabb visszatérhetek, de most már tudom, nem azon múlik, mindenképpen ki kell várni a meghatározott időszakot. Nemanja Vidics esete is mutatja, hogy hiába játszik valaki a Manchester Unitednél, csak nyolc hónap múlva szerepelhet újra.
– Rossz volt félig-meddig kívülállóként nézni a csapat gyenge szereplését?
– Immár ős-kecskemétinek mondhatom magam, arra is emlékszem, amikor hét meccsből hat vereséget szenvedett a csapat, két évvel ezelőtt. Kívülállóként semmit nem tudtam tenni a csapatért, természetesen ez nem jó érzés. Azt mondják, mindig az a legjobb játékos, aki nem játszik. Ez a csapat képes bármikor kijönni ebből a szériából, de eddig a szerencse nem állt mellénk. Egyébként is úgy gondolom, hogy a jelenlegi NB I-ben nincs nagy különbség, általában inkább a szerencse, az összpontosítás, illetve apró momentumok döntenek a meccseken, nem annyira a taktikai különbségek.
– Jó barátja, Koncz Zsolt a teremlabdarúgást is magas szinten űzi. Önt nem soha vonzotta a kispálya?
– Fiatalabb koromban nagyon sokat játszottunk kispályán, de néha megfájdul a derekam a kemény talajtól. El tudnám képzelni magamat teremben is, de inkább nem vállalom, mert abban is benne van a sérülés veszélye, és a nagypályás játékból élek. Ha majd lesz rá lehetőségem, és nem csinálom olyan profi szinten a labdarúgást, akkor talán teremben folytatom, de jelenleg benne van a szerződésünkben is, hogy nem lehet.
