Szatmári első alkalommal tavaly októberben érkezett Siófokra, ahol mindössze egy élvonalbeli mérkőzésen kapott szerepet, majd télen külföldre távozott. Júliusban ismét a siófokiak szolgálatában állt, és az első négy fordulóban az ő nevével kezdődött az összeállítás, ám Diósgyőrben már Heinrich Márk védett – írja a sonline.hu.
Szatmári Zoltán hirtelen távozását Horváth Károly családi okokkal indokolta, ám kétség kívül együttese védekezésével sem volt elégedett, hiszen tanítványai átlag két kapott góllal zárták a bajnoki találkozóikat. A távozó Szatmári pótlásáról már gondoskodtak is Kurucz Péter személyében, aki 2009 óta az angol West Ham United alkalmazásában állt, ám élvonalbeli mérkőzésen mindössze egyszer – a Manchester United ellen – kapott lehetőséget.
A 2010–2011-es idény előtt súlyos térdsérülést szenvedett, és az egész szezont kihagyta, aztán az idén januárjában kölcsönadták a harmadosztályú Rochdale-nek, ahol 11 ligameccsen szerepelt, ám február végén újra megsérült, ami véget vetett a szezonjának, és május elején közös megegyezéssel szerződést bontott a West Ham United csapatával. A közelmúltban a Debreceni VSC-nél szerepelt próbajátékon, de ott nem felelt meg az elvárásoknak.
– A huszonnégy éves kapussal 2014. június végig szóló megállapodást kötöttünk – mondta Horváth Károly. – Deák István átigazolása is rendben van, így akár a hétvégén bemutatkozhat a szerb-magyar belsővédő.
A védő érkezésével könnyen előfordulhat, hogy újabb távozója is lesz a klubnak Szatmárin kívül, vélhetően egy belsővédő esik áldozatul Deák játékának. Újabb érkezőről és esetleges távozókról viszont egyelőre nem kívánt nyilatkozni a siófoki szakvezető…