NB I

Megszerezte első NB I-es győzelmét a Kisvárda – VIDEÓ

Büntető döntött az MTK Budapest otthonában.

OTP Bank Liga, 7. forduló

MTK Budapest – Kisvárda Master Good 0-1 (0-1)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1632 néző Játékvezető: Solymosi
MTK: Kicsak – Ikenne-King, Gengeliczki, Pintér, Katona – Vass Á. – Gera (Torghelle, 60.), Bognár (Farkas B., 78.), Kanta (Kulcsár, 70.), Schäfer – Lencse. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Kisvárda: Felipe – Rados, Jefferson (Gosztonyi, 58.), Horváth (Negrut, 82.), Ilics, Bertucci, Alexandru, Melnyik, Vári, Misics (Mitosevics, 64.), Anderson. Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Vári (35., tizenegyesből)

A harmadik helyen álló újonc MTK Budapest a még győzelem nélkül álló sereghajtó Kisvárda együttesét látta vendégül az OTP Bank Liga hetedik fordulójában. A fővárosiak kezdték jobban a találkozót, a harmadik percben, Bognár távoli szabadrúgását a vendégek kapusának kellett védenie. Az első negyedóra végén Gera lövésénél is Felipe hárított. Bő félóra játék után Kicsak a szél miatt kiejtette a labdát, majd a játékvezető véleménye szerint buktatta Jeffersont, a kérdéses büntetőt Vári értékesítette. 0-1

Nem sokkal később egyenlíthetett volna az MTK, kavarodás után Vass lőtt fölé. Tíz perc telt el a második játékrészből, amikor Kanta beadásáról Schäfer centikkel maradt le nagy helyzetben. Hosszú eseménytelen percek után a csereként beálló Kulcsár talált be a Kisvárda kapujába, ám a játékvezető érvénytelenítette a gólt, a visszajátszás alapján rossz döntés született.

A hajrában Farkas Balázs lövését fogta a vendégkapus. Szinte az egész második félidőben az MTK játszott fölényben, de nem tudták feltörni a tíz emberrel védekező Kisvárda védekezését, így maradt a 0-1, a vendégek megszerezték első NB I-es sikerüket.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik