NB I

Két külföldivel szerződtek Újpesten

Egy belga-kongói támadó és egy francia középpályás is az Újpest FC csapatához igazolt.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A kongói támadó, Bavon Tshibuabua belgiumi születésű, az afrikai ország válogatottjában egyszer szerepelt. 21 éves, Antwerpenben született, előbb a Standard Liége játékosa volt, majd a Germinal Beerschot együtteséhez igazolt. 34 bajnoki mérkőzésen egy gólt szerzett a belga élvonalban.

A fiatal csatár első profi szezonjában már dolgozott együtt Jos Daerdennel, hiszen a vezetőedző 2009 szeptemberétől a szezon végéig a Germinal Beerschot gárdáját irányította.

A másik újonc, a 29 éves francia középpályás, Grégory Christ szülővárosából, Beauvais-ból 2003-ban igazolt a Racing Club de Paris-hoz, majd egy évvel később országot váltott, és Belgiumban folytatta pályafutását. 2004 és 2008 között meghatározó tagja volt a belga első osztályú Charleroi együttesének. 115 bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett és 17 gólpassza volt, majd 2008-ban elfogadta a Bundesliga kettőben szereplő MSV Duisburg invitálását, ahol 11 mérkőzésen egy gól és két gólpassz fűződött a nevéhez.

A 2009–2010-es szezon kezdetére visszatért Charleroi-ba, ezúttal 32 bajnokin három gól és ugyanennyi gólpassz került fel a statisztikai lapjára, egy évvel később pedig a szintén élvonalbeli Sint-Truidenhez igazolt: 33 meccsen két gólt és öt gólpasszt jegyzett az elmúlt két szezonban, igaz, 2011 tavaszán fél szezont kölcsönben Görögországban töltött – írja az Újpest FC honlapja.

Mindkét labdarúgóval hároméves szerződést kötött az Újpest FC.

A keddi sajtótájékoztatón a klub vezetői elmondták, Rajczi Péterrel nem számol a szakmai stáb, szeretnék eladni a csatárt.

A lehetséges további érkezőkkel kapcsolatban elhangzott, tíz játékost kíván még szerződtetni a klub, az egyeztetések zajlanak a kiszemeltekkel.

A klub elnöke, Roderick Duchatalet elmondta, cél az első négy közé jutás a következő szezonban az NB I-ben. A csapat július 9-én Sint-Truidenbe utazik edzőtáborba.

Arról egyelőre nem beszéltek a vezetők, hogy Rajczi mellett kik lehetnek azok a futballisták, akik nem férnek bele a szakmai stáb elképzelésébe, de Darko Markovics, Takács Zoltán és Tajthy Tamás sem edzett eddig a csapattal.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik