Videó

Hihetetlenül rossz tizenegyessel ért véget a magyar játékosok meccse – VIDEÓ

Végül Kleinheislerék örülhettek, kiesett az APOEL. Európa Liga-eredmények.

Végletekig kiélezett összecsapást játszott egymással az Európa Liga-playoffkör visszavágóján a Kleinheisler László fémjelezte Asztana, valamint a Sallai Rolandot és Balogh Norbertet is foglalkoztató APOEL.

Az odavágón 1-0-s győzelmet arató ciprusi csapat ezúttal ugyanilyen arányban maradt alul Kazahsztánban, így kétszer tizenöt perces hosszabbításra került sor, ahol azonban nem született gól. Következett tehát a tizenegyespárbaj, ahol mindkét együttes rúgói igen rosszul céloztak, az Asztanából ketten, míg az APOEL-ből csupán egy ember talált be.

Az utolsó, mindent eldöntő rúgás azonban eléggé komikusra sikerült, Lucas Souza ugyanis dobott egy hátast a rúgás pillanatában, így nagyon gyatrán találta el a labdát, s mivel kihagyta, így 2-1-re megnyerte a párbajt a kazah együttes.

BL-sorsolás: brutális ellenfeleket kapott a Barcelona és a Juventus
Cristiano Ronaldo összecsaphat a korábbi csapatával.

Kleinheislert a 99. percben cserélte le edzője, míg Sallai végig a pályán volt, ám a tizenegyeshez nem állt oda – Baloghot erre a körre már nem tudta nevezni az APOEL a leigazolását követően.

Gulácsi Péter ezúttal nem került be az RB Leipzig keretébe, így csak a pályán kívül szurkolhatta ki, ahogyan csapata drámai körülmények között kiharcolja a továbbjutást az ukrán Zorja Luhanszk ellen. A gól nélküli odavágó után a Zorja kétszer is előnybe került Lipcsében, ám a német csapat óriásit hajrázott és a 90. percben lőtt büntetővel 3-2-ra nyert.

Ezzel a tizenegyessel dőlt el az Asztana–APOEL

Ezzel a tizenegyessel nyert az RB Leipzig

Európa Liga-playoff, visszavágók, érdekesebb eredmények

Asztana (kazah)–APOEL (ciprusi) 1–0 (1-0) – tizenegyesekkel: 2–1

Továbbjutott: Asztana (összesítésben 1-1, tizenegyesekkel)


Ufa (orosz)–Glasgow Rangers (skót) 1–1 (1-1)

Továbbjutott: Rangers (összesítésben 2-1)


RB Leipzig (német)–Zorja Luhanszk (ukrán) 3-2 (1-1)

Továbbjutott: RB Leipzig (összesítésben 3-2)


Besiktas (török)–Partizan (szerb) 3–0 (2–0)

Tj: Besiktas, 4–1-es összesítéssel


Bröndby (dán)–Genk (belga) 2–4 (1–2)

Tj: Genk, 9–4-es összesítéssel

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik