Bajnokok Ligája bajnokok ligája

BL-sorsolás: brutális ellenfeleket kapott a Barcelona és a Juventus

Cristiano Ronaldo összecsaphat a korábbi csapatával.

Kedden és szerdán lejátszották a Bajnokok Ligája-playoffkör visszavágóit, így kialakult a főtábla 32 csapatos mezőnye, a csoportkör sorsolására pedig csütörtök este 18 órától, a monacói Grimaldi Forumban került sor.

Az együttesek nyolc négyes csoportban küzdhetnek a továbbjutásért – azonos nemzetbeli csapatok nem kerülhettek egy kvartettbe –, az oda-visszavágókat követően pedig az első két helyezett jut tovább a tizenhat csapatos nyolcaddöntőbe.

Eldőlt, mely magyar tv-csatornák közvetítik a Vidi, a Chelsea és a Milan meccseit
Európa Ligát néznél? Mutatjuk, hova kell kapcsolni.

A szövetség négy kalapba sorolta a csapatokat: az első, legerősebbe került a címvédő Real Madrid, az Európa Liga-győztes Atlético Madrid, továbbá hat bajnok, a Bayern München, a Barcelona, a Manchester City, a Juventus, a PSG, és a Lokomotiv Moszkva – a további három kalapot a koefficiensek alapján sorolták be.

A sorsolás után elmondható, hogy a „C” jelű kvartett lesz a halálcsoport, amelyben Lőw Zsolt másodedző csapata, a PSG megkapta a Napolit, a Liverpoolt és a Crvena Zvezdát. A Szalai Ádámot is a soraiban tudó Hoffenheimnek sem lesz könnyű dolga, a német csapat a Manchester City, Sahtar Donyeck, Lyon trió ellen csap össze.

Íme, a BL-csoportok beosztása

Íme a BL csoportbeosztása Fotó: Twitter/ESPN

címlapfotó: MIQUEL LLOP / NURPHOTO

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik