NB I

A Honvéd legyőzte a válogatottat

Az U21-válogatott edzőmérkőzéssel zárta le kétnapos összetartását, Telkiben.
Felkészülési mérkőzés
U21-válogatott – Bp. Honvéd 1-2 (0-0)
Telki, 100 néző
Honvéd: Sánta – Baráth, Debreceni, Bjelkenovics (Ivancsics, 74.), Hidi – Danilo, Akassou (Tchami, 74.), Ivancsics (Nagy A., 55.), Tchami (Czár, 63.) – Szekulics, Ekulajevs (Vernes, 40.). Vezetőedző: Supka Attila
U21-válogatott. 1. félidő: Kovácsik Á. – Margitics, Fodor F., Kálnoki-Kis, Katona M. – Bódi Á., Tajthy, Egerszegi, Balogh B. – Lázár B., Simon A. 2. félidő: Gőcze – Polényi G., Szeleczky, Ludánszki, Devecseri – Simon K., Üveges, Iszlai, Haraszti Zs. – Bognár I., Beliczky. Szövetségi edző: Róth Antal
Gólszerzők: Danilo (49., 62.), illetve Bognár I. (53.)

Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar U21-csapat újabb edzőtáborozáson van túl, a Róth Antal vezette szakmai stáb ismét bizonyítási lehetőséget adott néhány olyan játékosnak, aki eddig kevesebb alkalommal kapott meghívót az együttesbe – írja az MLSZ honlapja.

Az első félidőben mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de gól nem született a szünetig. Az első bő húsz percben a válogatott dominált, ekkor Lázár Bence 13 méteres lövése, majd Simon András helyzete jelentett veszélyt a Honvéd kapujára. A félidő második felében az klubcsapat alakított ki veszélyesebb szituációkat, Danilo egy szögletből a keresztlécet is eltalálta.

A szünetben teljes sorcserét hajtott végre Róth Antal. A második félidő a válogatott helyzetével kezdődött, de Haraszti Zsolt 16 méteres lövését hárította a Honvéd nagyszerűen kifutó kapusa. A 49. percben vezetéshez jutottak a kispestiek: Danilo lépett ki egy pontos átadással, majd passzolt magabiztosan a kapuba. Az 54. percben Bognár István látványos góllal egyenlített: húsz méterről bombázott a bal felső sarokba. A találkozót – amelyet a helyszínen nézett meg Egervári Sándor szövetségi kapitány is – végül a Honvéd nyerte meg, egy szabadrúgás után Danilo állította be a 2-1-es végeredményt.

– Vegyes kép alakult ki bennem a mai mérkőzésen, hiszen volt néhány jó egyéni teljesítményünk, és mint korábban is hangsúlyoztam, ezúttal az új játékosok kipróbálása, feltérképezése volt az elsődleges célunk – nyilatkozta a mérkőzés után Róth Antal. – Annak nem örülök, hogy képtelenek voltunk egyenletes ritmusban végigjátszani a mérkőzést, és annak sem, hogy zömmel rögzített szituációk után alakultak ki lehetőségek a kapunk előtt.

A szövetségi edző szerint Bognár István találata külön is kiemelhető, hiszen igazán nagy góllal egyenlített.

– Remélem, hogy a korábban jó teljesítményt nyújtó, és a pályafutásuk során már magasabb szintre elérő futballisták a fontosabb meccseken is hozni tudják majd a tőlük elvárt színvonalat – folytatta a szövetségi edző. – Örülök, hogy egy jó erőkből álló Honvéd állt ki ellenünk, ellenfelünknél korábbi korosztályos válogatottak, és minőségi légiósok is pályára léptek, a mérkőzés nagyban segítette a felkészülésünket.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik