Megyei foci

Elszabadult a pokol, brutális balhé a magyar pályán

A fojtogatás csak a kezdet volt, elképesztő, mi történt ezután.

Ritkán látható brutalitás helyszíne volt szombaton a tarnamérai pálya – kezdi beszámolóját a heol.hu, ami a heves megyei másodosztályú Tanarméra–Vámosgyörk találkozóról közölt elképesztő részleteket. A 78. percben, 2-1-es hazai vezetésnél egy szabálytalanságot követően a vendégek sértett játékosa hátulról elkapta a tarnamérai védő nyakát, fojtogatni kezdte.

Amikor a játékvezető szétválasztotta a feleket, a hazai játékos már nehezen kapott levegőt, sőt vért köpött, itt azonban még közel sem volt vége a balhénak.

Liverpoolban már a kapus is szívatta az ellenfelét – VIDEÓ
Alisson nem szívbajos, ha megtámadja egy csatár.

E. Mihály arcon csapta a játékvezetőt, megütötte az időközben a pályára érkező főrendezőt, majd menekülésbe kezdett, átugrott a sportlétesítményt határoló vadhálón, és csak percek múlva sikerült rávenni arra, hogy vonuljon be az öltözőépületbe.

A heol.hu megjegyzi, egy másik vámosgyörki játékos is megütött egy rendezőt.

A csetepaté végeztével a játékvezető három piros lapos figyelmeztetést könyvelt el, majd félbeszakította a mérkőzést, ekkorra pedig már megérkeztek a rendőrök és a mentők is.

Olvasói sztorik