NB II

NB II: szoros meccsen tudott nyerni a Kaposvár, az utolsó pillanatokban lőtt győztes gólt a Győr

Íme, a negyedik forduló eredményei.

Vasárnap ismét az NB II-é volt a főszerep, késő délután hat mérkőzéssel indult a bajnokság negyedik fordulója, majd egy 18 órai, illetve három 19 órai meccs került terítékre.

Záporoztak a gólok a Budaörs-Kaposvár mérkőzésen. A vendégek kétszer is előnybe kerültek Beliczky és Rajczi jóvoltából, ám Sajbán és Lengyel gondoskodott az egyenlítő találatokról. A 65. percben végül Bíró állította be a végeredményt. Így a Budaörs elvesztette veretlenségét, míg a Kaposvár megkezdte a feljebb törést a tabellán

Gólgazdag találkozón tudott nyerni a Dorog a Soroksár otthonában, már az elején, alig 20 perc alatt kétgólos előnybe kerültek Faragó és Szedlár révén, majd Hegedűs a második félidőben még rápakolt egyet, így a vendégek pontszámban be is érték ellenfelüket. A Győr óriásit hajrázva, konkrétan a lefújás előtti utolsó pillanatokban húzta be a három pontot a Monor ellen, ráadásul mindezt emberhátrányban.

Az izgalmak mellett azonban a gól nélküli eredményekből sem volt hiány, hiszen Cegléden, Kazincbarcikán, illetve Mosonmagyaróvárott ebben a fordulóban nem született találat.

A Vasas ahhoz képest, hogy milyen jól kezdte a Csákvár elleni meccset, a második félidőben mintha az öltözőben maradtak volna, ugyanis a vendégek három góllal, negyed óra alatt megfordították a meccset, Ádám gondoskodott róla, hogy továbbra is veretlenek legyenek, de már nem százszázalékosak.

Az esti programból még érdemes kiemelni a Zalaegerszeg és a Gyirmót mérkőzéseit, mindkét csapat egyaránt három gólt vágva gyűjtötte be a három pontot, míg a Budafok-Siófok találkozón nem jegyezhettünk fel találatot.

Címlapkép: eto.hu

NB II, 4. forduló

Budaörs–Kaposvári Rákóczi FC 2-3 (2-2)
Gólszerzők: Sajbán (18.), Lengyel (47.), illetve Beliczky (8.), Rajczi (41.), Bíró (65.)

Ceglédi VSE–Nyíregyháza Spartacus FC 0-0

Kazincbarcika–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 0-0

BSS Monor–WKW ETO FC Győr 2-3 (0-1)
Gólszerzők: Tóth B. (53., 92.– másodikat tizenegyesből), illetve Szánthó (24.), Tajthy (83.), Kovács (94.)
Kiállítva: Tar (61. – Győr)

Credobus Mosonmagyaróvár–Duna Aszfalt TVSE 0-0

Soroksár SC–Dorogi FC 1-3 (1-2)
Gólszerzők: Gyömbér (24.), illetve Faragó (12.), Szedlár (18.), Hegedűs (54.)

ZTE FC–Békéscsaba 1912 Előre 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Gajdos (45., 52.), Babati (71.), illetve Urbin (43.)

BFC Siófok–Budafoki MTE 0-0

Gyirmót FC Győr–Vác FC 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Szarka (3.,91.), Nagy P. (18.)

Vasas FC–Aqvital FC Csákvár 3-3 (2-0)
Gólszerzők: Hrepka (21.), Hinora (39,), Ádám (70.), illetve Bobál (47., 63.), Molnár Cs. (50.)

Olvasói sztorik