– Ez volt az első teljes szezonja, amit profi csapat kispadján töltött vezetőedzőként. Ilyennek tervezte?– Ha hiszi, ha nem, amikor elkezdtem edzősködni, nem volt a céljaim közt, hogy valaha is vezetőedző legyek – mesélte a klub hivatalos honlapján megjelent interjúban a szakvezető. – Pályaedző szerettem volna lenni, amit el is értem, miközben nagyon sokat tanultam a kollégáktól, és az iskolapadban is. Többször is felajánlották, hogy vegyem át a csapat irányítását, de mindig nemet mondtam. Nem azért, mert nincs bennem egészséges vágy a felfelé lépésre, hanem azért, mert úgy éreztem, a pályaedzői feladatot tudom jól ellátni. Aztán az élet másként hozta, ezt a részét minden Diósgyőr-szurkoló ismeri, illetve annyi történt ezzel párhuzamosan, hogy a pro-licences tanfolyamon Prukner László folyamatosan erősítette bennem, hogy ezen már túl kell lépni, érett vagyok nagyobb feladatra is. Persze jól esett, amikor felkért az új vezetés, hogy legyek a DVTK vezetőedzője, és életem egyik legjobb döntése volt, hogy elvállaltam. Maga a munka sok meglepetést nem tartogatott, tudtam, hogy rengeteg döntést kell hozni, aminek a felelőssége az enyém. Azt is tudtam, hiszen belülről ismertem, hogy Diósgyőr egy speciális közeg, ahol siker esetén a szurkolók mennyire hálásak, és amikor nem jönnek az eredmények, akkor mennyire vehemensek, de ez minden nagy szurkolótáborral rendelkező klub sajátossága. Nem könnyű az elvárásoknak megfelelni, de hála istennek sikerült.
– Vezetőedzőként dolgozik, de van egy felettese, a szakmai igazgató.– Természetesen Szentes Lázárnak is köszönhető, hogy NB I-es a Diósgyőr. Folyamatos kontroll alatt van az első csapat és az utánpótlás szakmai munkája. A tökéletességre való törekvését ismerve biztos vagyok benne, hogy nem nyugszik, amíg nem sikerül elérni, hogy a DVTK U19-csapata a kiemelt bajnokságban játsszon. Neki is köszönhető, hogy ismét van utánpótlás-válogatott labdarúgója a klubnak és ő dolgozik az új játékosok igazolásán is. Átérzem a szurkolók információéhségét, de egy kis türelmet kérek, nem gonoszságból tartjuk vissza az információkat, hanem azért, mert árfelhajtó hatása van, ha idejekorán kiderül, többen is érdeklődnek egy játékos iránt. Még egy adalék a kettőnk közti munkakapcsolathoz: úgy tudtam elmenni pihenni ebben a rövid nyári szünetben, hogy nem érek vissza a június 22-i első edzésre, de Szentes Lázár segítségemre sietett, ő fogja az első gyakorlásokat helyettem levezényelni.
– Kétarcú, de még inkább többarcú bajnokságon van túl a csapat. Hogyan értékeli a szezont?– Amikor visszatekintünk a hátunk mögött hagyott szezonra, akkor az ősz sikereiről alig beszélünk, az ősz kudarcai szoktak szóba kerülni. Pedig az ősz sikereinek nagy szerepe van abban, hogy NB I-es lett a DVTK. Amikor nyáron nekivágtunk a felkészülésnek – és itt kell megemlítenem Vitelki Zoltán és Veréb György, valamint Magyari Viktor gyúró nevét, akik klubszeretetből segítettek – nem sokan gondolták, hogy ősszel ilyen sok győztes meccs lesz a hátunk mögött és csak hét pont lesz a hátrányunk a Nyíregyházával szemben. Azért mondom, hogy csak, mert ugyan soknak tűnt a hétpontos hátrány, de már az bravúrnak számított, a csapat közel százszázalékos teljesítményt nyújtott ennek eléréséhez. Ha nem hét pont, hanem jóval több a lemaradásunk, akkor ilyen nagyszerű tavaszi teljesítmény sem biztos, hogy elegendő lett volna a feljutáshoz. Amikor minden játékos rendelkezésre állt, akkor rendre győztesen hoztuk a találkozókat, azonban egy-két játékos hiányával már nem mindig tudtunk megbirkózni. Arra is jó volt ez az ősz, hogy összekovácsolódott a csapat, és megmutatkozott, kire lehet számítani és melyek azok a posztok, amelyeket meg kell erősíteni. Posztra igazoltunk a télen, így könnyű volt az újakat beépíteni, mert nem elég önmagában, ha valaki jó focista, illeszkednie kell a rendszerbe is. Ezek után egy jó téli felkészülést követően garantált volt a jó teljesítmény, de kellett a Nyíregyháza gyengélkedése is. És itt utalok ismét vissza az őszi teljesítményre, mert ha behozhatatlannak látszó hátrányban fordultunk volna, akkor a vetélytárs is nyugodtabban játszhat és talán a klubvezetés sem ezen az úton indul el a csapat megerősítésekor.
– Közönségszórakoztató volt a csapat játéka, 66 gólt szereztek a DVTK játékosai.– Nagyon gólerős a csapatunk és ezalatt szó szerint a csapatot kell érteni, nem csak a támadókat. Ha összeszámoljuk, akkor összesen 18 játékos iratkozott fel a góllövőlistára, ami csúcs közeli eredmény. Diósgyőrben mindenki támad és mindenki védekezik, úgy van felépítve a csapatjáték, hogy bárki gólhelyzetbe kerülhet. Ezt támasztja alá, hogy a védők sem csak pontrúgás után tűntek fel az ellenfél kapuja előtt. Igazából nem is az a lényeg, hogy hogyan lép be a támadásba egy játékos, hanem az, hogyan reagál szerkezeti váltással erre a csapat többi tagja. Nagyon sok lehetőség volt a támadásainkban, nem volt olyan játékszituáció, amiből ne szereztünk volna gólt a bajnokság során.
– De a védekezésre sem lehet panasz!– A nagy különbség az őszi és tavaszi teljesítményünk között nem a támadásban, hanem a védekezésben mutatkozott meg. Ősszel 16, tavasszal mindössze hét gólt kaptunk, amihez persze kellett a jól összeállt védelem, de még inkább a csapatszinten javult védekezés.
– Melyik volt legjobb meccs?
– Nagyon sok kedves meccsem volt. Ha egyet kell megnevezni, akkor idegenben a nyíregyházi, ahol, ha nincs a kiállítás, akkor talán még nagyobb különbségű győzelmet aratunk, míg itthon a Cegléd elleni.
– Ki volt a legjobb játékos?– Nem szeretnék senkit kiemelni, mert ha tíz szurkolót megkérdezünk, akkor lehet, tíz különböző nevet mondanak, de ötöt biztosan. Edzőként azt is jól tudom, melyik játékostól mit kértem, mert vannak olyan játékosok a csapatban, akik kevés látványos dolgot produkáltak, de maradéktalanul megfeleltek a kívánalmaimnak és az ő játékuk is kellett ehhez a sikerhez.
– Legjobb edzői húzás?– Ezt mondja meg más!
– Legnagyobb meglepetés?– Negatív meglepetésként két hasonló mérkőzést tudok említeni: a makói és mezőkövesdi találkozót, ahol úgy kaptunk ki, hogy szinte felborult a pálya. Jobbak voltunk az ellenfélnél, de a külső körülmények megakadályoztak a három pont megszerzésében. De levontuk a tanulságokat, mert a vesztes mérkőzéseknek is van tanulsága. A pozitív meglepetés pedig legyen ennek a párja. Éppen a makói vereség után rengeteget foglalkoztunk azzal, hogyan kezeljük a durván játszó ellenfelet, vagy a nem éppen csúcsformában teljesítő játékvezető döntéseit, hogyan tegyük félre a külső körülményeket. Az MTK tartalék ellen közvetlenül a lefújás előtt Nikházi időhúzó szándékkal sérült meg, és aki valaha játszott tétmeccset, az tudja, milyen szörnyű érzés, amikor szorít az idő, menne előre, de nem lehet. Azonban a csapat nem balhézott, nem az ellenféllel foglalkozott, hanem felismerte a lehetőséget, hogy emberelőnybe kerültünk, és Abdouraman fellépett a támadósorba. Ebből a felismerésből született a győztes gól, mentálisan nőttünk fel a feladathoz.
– Az NB II-ben az jellemezte a DVTK játékát, hogy megpróbálta ráerőltetni akaratát az ellenfélre. Marad-e ez az NB I-re is?– Nem szeretnék ezen változtatni az élvonalban sem. Szeretném, ha a DVTK dominálna a mérkőzéseken az előttünk álló bajnokságban is. Hiszek abban, hogy ha a játékosok megfelelő erőnléttel és önbizalommal lépnek pályára, akkor meg tudják valósítani azt a játékot, amit eddig is játszottunk. Az NB II-ből kilógtunk, és tudjuk, hogy az NB I-ben nagyon jó csapatok vannak, tisztelünk is minden ellenfelet, de az önmagunkba vetett hit az első. Azt szeretném, ha a csapat félelmet nem ismerve, harcosan támadna, és ha úgy alakul, hogy az ellenfél jobbnak bizonyul, akkor is emelt fővel hagyhassuk el a pályát.
