NB I

Van jövője a Lokinak

Szakály Péter szomorú, azt hiszi, hogy elkényelmesedtek egy kicsit.

Érthető csalódottság honol most Debrecenben. A piros-fehérek – önmagukhoz képest – csapnivalóan szerepeltek a bajnokságban, lemaradtak a nemzetközi szereplésről. Szakály Péter ennek ellenére optimista, szerinte egyáltalán nem kell temetni a DVSC-t.

– Felemás éven vagyunk túl – kezdte a középpályás. – Mentális vagy fizikai fáradtság miatt szerepeltünk gyengébben? Ezekben igazából nem hiszek. Úgy gondolom, ha mindenki hozzátette volna azt, amit igazán tud, amiért a DVSC leigazolta és bebizonyította többször, hogy jó játékos, akkor most nem azon kellene gondolkodni, mik voltak az okok, miért csak az ötödik hely jött össze. Személy szerint én nagyon szomorú vagyok, mert ez a város sok szép sikert megért már, a szurkolók együtt örültek a játékosokkal. Talán egy kicsit elkényelmesedtünk, megszoktuk, hogy minden rólunk szól, hiszen az elmúlt pár évben nagyon eredményesek voltunk. Idén már nem, kaptunk egy kijózanító pofont, de helyén kell kezelni ezt a szereplést is. Voltak olyan hangok, hogy páran elszálltak, sok a zsoldos, de szerintem erről szó sincs. Nagy volt a játékosmozgás, edzőváltásokon estünk át, és nem lehet egyik hétről a másikra új, sikeres gárdát építeni. Az elmúlt mérkőzéseken akadtak biztató jelek a játékunkban, holott a vége felé sok fiatal kapott szerepet, olyanok, akik korábban kevesebbet futballoztak az élvonalban. Voltak olyan mérkőzéseink, amelyekből le lehet vonni a következtetést, hogy ennek az együttesnek van jövője. Biztos vagyok benne, most nyáron is lesznek érkezők, távozók. Mindenképpen pozitívan kell hozzáállni a közös munkához, nem elkényelmesedni az elmúlt évek sikereitől, hanem tiszta lappal kezdeni mindent, és újra felépíteni egy eredményes csapatot, amely ismét harcban lehet az európai kupaszereplést jelentő helyek valamelyikéért. Nem lesz könnyű, de a többiek nevében is mondhatom, hogy mindent megteszünk, ami tőlünk telik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik