A PMFC labdarúgója későn szólt az esetről a klub vezetőinek, ezért felfüggesztették az edzések látogatása alól, és belső vizsgálatot folytat – írja az MTI.
A pécsi egyesület hivatalos honlapján megjelent hétfői közlemény szerint Törtei a Magyar Labdarúgó Szövetség szabályzatával, valamint a PMFC házirendjével és etikai szabályaival ellentétesen cselekedett, mert nem jelezte az esetet azonnali hatállyal a klub vezetőségének, sőt mielőtt ezt megtette volna, egyik játékostársának is beszámolt a megkeresésről.
A futballistától a honlap beszámolója szerint azt kérték, hogy csapattársait bevonva próbálja meg úgy befolyásolni a mérkőzés alakulását, hogy a találkozót a pécsi csapat elveszítse. A pécsi szakvezetés ezért belső vizsgálatot folytat, s az ügyről hivatalosan is tájékoztatta az MLSZ-t.
Borbély Zoltán, az MLSZ jogi- és sajtóirodájának vezetője a Nemzeti Sport internetes oldalának az üggyel összefüggésben azt mondta, haladéktalanul megteszik a szükséges lépéseket és a hatósághoz fordulnak.
– A Pécsi MFC valóban tájékoztatta az MLSZ-t a történekről – nyilatkozta Borbély. – A klub az eddigi dokumentumok alapján minden tekintetben a szövetség előírásainak megfelelően járt el. Ugyanakkor az ilyen ügyekkel előbb a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak kell foglalkozniuk. A nyomozást nem a sajtóban kell lefolytatni, mert ha nyilvánosság előtt tárgyaljuk, az súlyosan befolyásolhatja a nyomozás eredményét.