Kiemelt hírek

Stabil védekezésből indulnak ki

Pozsár Gábor góljának köszönhetően győzelemmel rajtolt a Békéscsaba.

Kapcsolódó cikkek

A Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE hazai pályán 1-0-ra nyert a Vecsés FC ellen az NB II Keleti-csoportjának első fordulójában. A meccs győztes gólját Pozsár Gábor szerezte rögtön az elején, a hetedik percben. A korábban Szolnok és Orosházán is megfordult harmincéves támadó már a felkészülés során is számos alakalommal eredményes volt, így nem meglepő, hogy a bajnokság nyitófordulójában is betalált.

– Bíztunk benne, hogy az első meccsen nyerünk, de igazság szerint nem játszottunk jól – értékelt a Rangadó.hu érdeklődésére Pozsár Gábor. – A győzelem volt a legfontosabb, azt mondtuk, mindenképpen nyerjünk, még ha nem is játszunk jól. A védekezésünkkel nem volt probléma. A Vecsésnek mindössze egy helyzete és egy meg nem adott gólja volt. Passzolgattak, ők birtokolták többet a labdát, de számottevő lehetőségük nem sok volt. A helyzetkihasználásunkkal voltak gondok, és jól védett a vecsési kapus is. Nem sok százszázalékos helyzetünk volt, de azért lett volna bőven lehetőségünk a gólszerzésre.

A következő feladat sem tűnik teljesíthetetlennek a viharsarkiak számára, hiszen a második körben Egerbe utaznak, a hevesiek pedig a nyitányon simának tűnő 3-0-s vereséget szenvedtek Orosházán.

– Egerbe is azért megyünk, hogy győzzünk, de mivel ellenfelünk az első meccsén kikapott, otthon bizonyára jó eredményt akar elérni, és ezért mindent meg is fog tenni – vélekedett Pozsár Gábor. – Mi idegenben is a stabil védekezésből indulunk ki, és bízunk a sikerben. Összességében még nem vagyunk tisztában azzal, ki hogyan erősített. Télen vagy tavasszal derül majd ki, hol végezhetünk. Mindenesetre a tavalyi szereplésünket szeretnénk legalább megismételni. Nincs kiemelkedően jó és kirívóan gyenge csapat sem a Keleti-csoportban, így minimális dolgok dönthetnek a győzelemről a mérkőzéseken.

NB II, Keleti-csoport, 1. forduló
Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE – Vecsés FC 1-0 (1-0)
Békéscsaba, 400 néző. Játékvezető: Karakó
Békéscsaba: Máthé G. – Kerekes I., Kállai, Makra, Horváth T. – Szélpál (Ferenczi M., 73.), Balogh M., Fülöp T. (Mészáros L., 90.), Juhász Gy. (Sztrunga, 82.) – Pozsár, Leucuta. Vezetőedző: Pásztor József
Vecsés: Gyenes – Balázs B., Madar M., Varga P., Fritz – Lázok T., Kollár D., Zana, Horváth D. – Cseke (Piros, a szünetben), Ponczok (Nagy G., 68.). Vezetőedző: Détári Lajos
Gólszerző: Pozsár (7.)
Kiállítva: Kollár D. (78.)
Olvasói sztorik