Kiemelt hírek

Menesztették Mészöly Gézát!

Az Újpest FC vezetése úgy döntött, hogy a rossz bajnoki rajt miatt megköszöni Mészöly Géza vezetőedző munkáját.

A döntésről Leo Beenhakker tájékoztatta a szakmai stábot és a játékoskeret tagjait. Az Újpest FC sportigazgatója elmondta, a csapatnak új impulzusokra van szüksége a megújuláshoz – áll a klub honlapján.

Az egyesület vezetői ma 13 órakor mutatják be a csapat új vezetőedzőjét.

A 44 éves szakembert azt követően állították fel a kispadról, hogy a csapat mind a négy eddigi mérkőzését elveszítette a bajnokságban, ráadásul még gólt sem rúgott a Pápa, a Győr, a Siófok, illetve a Paks ellen.

Mészöly Géza először 2004 és 2006 között irányította az újpestieket. Vezetésével két ezüstérmet nyert az együttes. Sajtóinformációk szerint még a mai napon bejelenthetik, hogy Komjáti András helyett ő veszi át a Vasas irányítását.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik