Alig kezdődött el az új szezon, máris hat tétmeccsen van túl az MVM Paks csapata! Az andorrai UE Santa Coloma elleni Európa Liga-selejtező párharcból még könnyedén továbbjutott az együttes, a norvég IL Tromsö ellen viszont hazai pályán csak 1-1-es döntetlent játszott. Idegenben aztán jött a nagy bravúr, a 3-0-s győzelem, amelyre mindenki felkapta a fejét!
Nem elég a nemzetközi kupaszereplés, a Paks számára is megkezdődtek a hazai bajnoki küzdelmek. A Kecskemét ellen is összejött a győzelem (3-2), a Videoton otthonában azonban nagyon nem jött ki a lépés a csapatnak. A fehérváriak már az elején vezetést szereztek, ráadásul a 36. percben egy túlságosan szigorú játékvezetői ítélet nyomán emberhátrányba kerültek, s végül 4-0-ra kikaptak a paksiak.
Szomorkodásra azonban nincs idő, hiszen csütörtökön az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában a skót Hearts Of Midlothian látogat Magyarországra. A Rangadó.hu kérésére Kis Károly vezetőedző mesélt a nagy sikerről, és a menetelés nehézségeiről is.
– Meséljen a fantasztikus norvégiai győzelemről!
– Azt terveztük, hogy az első félidőben a masszív védekezésre helyezzük a hangsúlyt, nehogy hátrányba kerüljünk – kezdte a Rangadónak nyilatkozó Kis Károly, a Paks vezetőedzője. – Tudtam, hogy a Tromsö nem fog beállni védekezni, hiszen erősebbnek ítélték magukat hozzánk képest, ezért biztos voltam benne, hogy fognak jönni előrefelé. A támadófutballt próbálták erőltetni, de sok átütőerő nem volt benne, illetve nagyszerűen védekeztünk. A szünetben megbeszéltük, hogy ki fogunk jönni, próbálunk kontrázni, és ahogy az eredmény is mutatja, ez többször is sikerült.
– Egy óriási pozitívum után a Videoton elleni bajnokin jöttek sorra a negatívumok: gyors kapott gól az elején, kiállítás, és négygólos vereség. Ezt hogy lehet a játékosok lelkében, fejében rendbe tenni a skót Hearts elleni, csütörtöki meccs előtt?
– Úgy érzem, tudják, hogy fejben mi a teendő, tehát szerintem nem ilyen jellegű problémák lesznek csütörtökön. Inkább az a baj, hogy nagyon sokat utaztunk, pénteken hajnalban érkeztünk haza Norvégiából. Ilyenkor borul minden a játékosok számára, például az az edzésmunka, amit addig elvégeztünk. Ennek ellenére többre számítottunk a Videoton ellen, ez nem titok. Nem lesz egyszerű… Ráadásul viszonylag hosszú idén keresztül tíz emberrel kellett játszanunk, ez egyáltalán nem a mi esélyeinket növeli.
– Amikor ilyen rövid idő van két meccs között, hogyan tudnak felkészülni az éppen aktuális ellenfélből?
– Ez nem egyszerű dolog… A szakmai stábbal reggeltől estig azon dolgozunk, hogy az ellenfelekről minden információt megtudjunk. Mit játszanak? Mik az erényeik? Mik a gyengéik? Másrészt nyilván így, hogy nem állt, illetve áll egy hét a rendelkezésünkre a Videoton-, illetve a Hearts-meccs előtt, minden jóval nehezebb. Nekünk abból a játékból kell kiindulnunk, amit tavaly is játszottunk. Nagyon nagy varázslatokat nem szabad várni, mert egy-két nap alatt új dolgokat nagyon nehéz elsajátítani. Viszont van két-három olyan játékosunk, akit elő tudunk venni, még ha a Videoton ellen ezt nem is tudtuk igazolni.
– A vasárnap délutáni és a csütörtök esti meccsek között hogy áll össze a csapat programja? Mennyi pihenő, mennyi, és milyen edzésmunka?
– Hetek óta nincs szinte egyetlen pihenőnapjuk sem a játékosoknak, a hétfőt megkapják. Ez a sérült játékosok ellátásának és a regenerációnak a napja lesz. Kedden készülünk az ellenfélből, szerdán pedig jön a frissítés része, illetve még átnézünk néhány dolgot, és csütörtökön jön egy rendkívül erős skót csapat. Nagyon nagy hibát követ el az, aki összehasonlítja a Tromsö, illetve a Hearts csapatát, hiszen minden meccs más. Ezt nem kritikának szánom, de a Rangers elleni mérkőzésen is lehetett látni, hogy ez egy rendkívül profi, kőkemény csapat. Kishitűek nem vagyunk, de százszázalékos teljesítmény alatt semmilyen esélyünk nem lesz!