Nemzetközi foci

Lemaradhatnak a magyar tv-nézők Ronaldo, a Juve, az Inter, a Milan meccseiről

Hova tűnt az olasz bajnokság hazai közvetítési joga?

„Eltűnt” a Serie A a TV2 Csoport által működtetett Spíler Tv beharangozóiból, mint ahogy a reklámokban sem tűnik fel az olasz csúcsfutball. Pedig a csatorna vezérkara május elején megerősítette a Rangadó korábbi értesüléseit, hogy a Bajnokok Ligája és a LaLiga mellett a Serie A is a Spíleren lesz látható a következő három évben.

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója a Media Hungary konferencián ismertette az őszi műsorstruktúra újdonságait és nagyszabású műsorait, hangsúlyozva, az NHL, illetve a MotoGP mellett a Spíler adja majd az olasz és a spanyol ligát, valamint a BL-t. Ez utóbbi kettő „rendben is van”, de: hova tűnt az augusztus 19-én rajtoló Serie A magyarországi közvetítési joga?

A Spíler már nem hirdeti az olasz bajnokságot Fotó: spilertv.hu

Iparági értesüléseink két lehetséges „forgatókönyvet” említenek, egyik sem túlságosan biztató.

Elképzelhető, hogy a Spíler még a szerződés aláírása előtt bejelentette, hogy megszerezte a közvetítési jogokat, ugyanakkor Cristiano Ronaldo torinói igazolása felverte az árakat, az itáliai jogtulajdonos egyszerűen több pénzt követel az értékesebbé váló „portékáért”. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Serie A hazai jogait az International Management Group értékesítette (volna) Magyarországon, amely nem rendelkezik televíziós csatornával, a célja a jogok továbbértékesítése. Úgy tudjuk, az IMG „csomagokat” vett, melyeket országonként igyekszik továbbpasszolni. A Spíler Tv állítólag a spanyol bajnokság közvetítési jogaiért is olyan ajánlatot tett, amellyel a Sport Tv, ahol két évtizede követhető volt a LaLiga, nem tudott versenyezni, ugyanis teljes mértékben nélkülözi a gazdasági racionalitást…

Másik lehetséges verzió az olasz foci köddé válására, hogy a Spíler, bár megvette a közvetítési jogokat, igyekezett eladni a sorozatot eddig közvetítő Digisportnak. Információink szerint cserébe a csatorna (amely augusztus 11-én a Spíler 2-vel, valamint a Spíler Extrával bővül) bekerülne a Digi szolgáltató kínálatába. Igen ám, de Ronaldo itt is „közbeszólt”, a spanyolnál gyengébbnek tartott olasz bajnokság értéke hirtelen nagyot nőtt.

Informátorunk szerint patthelyzet alakulhatott ki, ugyanis előfordulhat, a TV2 Csoport mégsem passzolná le a Serie A-t.

Fájdalom, az általunk megkérdezettek elképzelhetőnek tartják, hogy a bajnoki rajtig hátra lévő három hét nem lesz elegendő az ügy elsimításához, ez esetben lemaradunk Ronaldo bemutatkozásáról, az első fordulós Chievo–Juventus, vagy éppen a Milan–Genoa, Lazio–Napoli ütközetről.

Ha nem a teljes szezonról…

Nyitókép: AFP/ISABELLA BONOTTO

Olvasói sztorik