Kiemelt hírek

Aczél nem kommentálja, hogy nem igazolt a Hali

A tréner és stábja minden nap úgy kel, hogy bizonyítson a szombathelyieknek.

A Nyugat.hu internetes oldal gondozásában vezeti blogját Aczél Zoltán, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője. A tréner naplójába tegnap újabb bejegyzés került, amely elsősorban az elmaradt igazolásokról és a fiatalok csapatba építéséről szól.

Van olyan téma, nevezetesen az átigazolással kapcsolatos ügy, amelyben nem én vagyok a kompetens. Tudjátok jól, hogy mindig szívesen állok a rendelkezésetekre, de ebben a kérdésben nem gondolom, hogy nekem kellene válaszokat adnom. Persze, megvan a véleményem, de ez most nem fontos. A szakmai stáb feladata az, hogy az adott keretből kihozza a legtöbbet – írja a bejegyzésbe Aczél.

Majd így folytatja: Mi, a stáb tagjai, minden nap úgy kelünk fel, hogy bizonyítsunk a szombathelyieknek, saját magunknak, a drukkereknek. Azt gondolom, hogy a tavalyi év alapján már letettünk annyit az asztalra, hogy a szakmai értékítéletünket nem kell megkérdőjelezni. Az akadémisták felkészítéséért pedig az akadémián dolgozó edzők a felelősek.

A teljes blogért klikk ide.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik