Hírek

Orbán Viktor visszaengedné a pirotechnikát a magyar stadionokba

A miniszterelnök nem érti, hogy az MLSZ miért tiltja.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Miskolcon kampányolt, többek között stadionlátogatáson is részt vett, amelyről az amigeleken.hu Facebook-oldala tudósított. Ebben leírják:

  • „A szurkolók folyamatosan ott voltak a stadion tervezésétől egészen az elkészültéig, ezért gondolták a szervezők azt, hogy most is meghívnak minket.”
  • „Orbán Viktor a szokásos mikrobusszal érkezett, a székház előtt találkoztunk, mi egy DVTK sálat vittünk ajándékba, amit a találkozó elején át is adtunk neki.”
  • „A miniszterelnöknek nagyon tetszett a stadion belülről és azt mondta, hogy illik a csapatunkhoz és fergeteges hangulat lesz itt. Persze, csak ha meg tudjuk tölteni. Érdeklődött tőlünk, hogy mi a véleményünk Bódog Tamásról és azt is mondta, hogy szerinte jól jártunk vele, mert illik a DVTK csapatához.”
  • Fotó: Facebook/Orbán Viktor
  • „Viccelődött vele, hogy a Felcsút még nem jutott ilyen messze a kupában és mi biztosítottuk róla, hogy tovább már nem is fog menetelni a csapata. Arról beszélt, hogy a Diósgyőr egy regionális csapat és nagyon sok szurkolója van.”
  • „Felvetettük neki, hogy a pirotechnika nagyon hiányzik a stadionokból, erre azt válaszolta, hogy neki is, mert nem igazi a hangulat nélküle. Nem érti, hogy az MLSZ miért tiltja. Én felhívtam a figyelmét rá, hogy ezt törvény szabályozza, erre volt a reakciója, hogy ha az MLSZ benyújtana egy módosítást, akkor ők megszavaznák.”
  • „Kapott egy labdát, de nem akart belerúgni, mert véleménye szerint nem neki kell először labdába rúgnia ebben a stadionban, ezt meghagyja valaki másnak, aki érdemesebb rá. A lehetséges átadás dátumaként többször is elhangzott a március 31. Erre azt mondta, hogy a választás nem múlik a stadion átadásán, ezért arra biztatná az építőket, hogy akkor adják csak át, amikor minden kész van. Az ugyanis kellemetlen lenne az, ha az átadás után még munkálatok folynának, mint ahogy Szombathelyen megesett.”
  • Olvasói sztorik