Nemzetközi foci

Conte igyekszik bosszút állni a Chelsea-n

Csúnya jogi csaták várhatók.

Antonio Conte állítólag beperelte a Chelsea-t, mert sokat késlekedtek a menesztésével. Az indoka szerint bevételkiesés sújtja, hiszen a nyári szünetben már nem tud elhelyezkedni a szakmájában.

Az edző azért rendkívül dühös, mert a Chelsea vezetői arra kényszerítették, vegye fel a munkát a szezon előtt, de végül elbocsátották, hiszen honfitársa, az olasz Maurizio Sarri lett a londoniak új menedzsere.

Conte két évet töltött a Chelsea kispadján, először bajnok, másodszor ötödik lett a Premier League-ben. Az előző idény nagy részében már sejteni lehetett, hogy idén nyáron távoznia kell, mert jelentősen megromlott a kapcsolata Roman Abramovics tulajdonossal és a klubvezetőkkel.

Mindezek ellenére a Manchester United elleni FA Kupa-győzelem után 55 napot kellett várnia, mielőtt elküldték.

A szerződéséből egy év volt hátra, és bár 9 millió fontos végkielégítést kapott, állítólag további összegre tart igényt. Csúnya jogi csatára van kilátás, mivel Conte ügyvédei állítólag azzal érvelnek, hogy ügyfelüket egy évig tétlenségre kárhoztatják, hiszen az összes jelentős európai klubnál betöltötték már a vezetőedzői posztot.

Állítólag a Real Madrid is érdeklődött az olasz iránt Zinédine Zidane májusi lemondása után, de ő akkor még nem volt elérhető. A The Times beszámolója szerint a Chelsea azzal fenyegetőzött, hogy visszatartja Conte pénzét, mivel az edző többször kritizálta a vezetőséget, mert nem támogatta átigazolási terveit.

nyitókép: AFP / Geoff CADDICK

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik