Két újonc együttes csapott össze az NB I-es bajnokság szombati, szezonnyitó mérkőzésén: a másodosztályból második helyen feljutó Mezőkövesd hazai pályán fogadta a gyirmótiakat. Az időjárás kegyes volt a felekhez, a záporos délelőtti órák után szinte napsütéses időben vágtak neki a csapatok az újoncok rangadójának. A legutóbbi NB II-es bajnok kispadjára nyáron Urbányi István érkezett, a vendég kezdőben pedig rögtön helyet kapott a nemrég Újpestről igazolt Filkor Attila is.
A mérkőzést a hazai együttes kezdte jobban, többet birtokolták a labdát, sok helyet nem hagytak a gyirmótiaknak. Az első említésre méltó helyzet is Pintér Attila csapatához volt köthető: az 5. percben jó 22 méterről jobbal tüzelt kapura Sós Bence, az életerős bomba alaposan megtornásztatta Sebők kapust. Öt perccel később újfent a gyirmóti kapu forgott veszélyben, Nicorec éles szögből lőtte ki a rövid sarkot, de Sebők lábbal hárítani tudott.
A folytatásban is maradt a mezőkövesdi fölény, ami aztán a 23. percben gólban is megmutatkozott: Strestik kapott egy remek labdát Orosztól, a támadó a kapu előterében is higgadt maradt, egy csellel még Sebőköt is becsapta, végül a gólvonalon menteni igyekvő védő lábai között lőtte ki a bal alsót, 1-0. Strestik góllal debütált új csapatában.
A bekapott gól után ugyan megélénkült a Gyirmót játéka, igazi helyzetet viszont nem tudtak kialakítani a hazaiak kapuja előtt. A mezőkövesdiek az előny birtokában sem álltak vissza védekezni, az agilis Sós Bence révén több ízben zavart keltettek a gyirmóti védelemben, de újabb találat a szünetig már nem esett.
Fordulás után jóval agilisabban kezdett a hátrányban lévő Gyirmót, támadásban magasabb fokozatra kapcsoltak, a mezőkövesdiek alig találkoztak a labdával. Pintér Attila cserére is szánta el magát: Bacelic-Grgic helyére az 55. percben Tóth Bence érkezett. A támadó szekcióban változtatott Urbányi mester is, Máté János érkezett Filkor helyére, kellett ugyanis a gyirmóti gól. A második félidő jóval kevesebb helyzetet hozott, mint az első, ám a 66. percben megérdemelten tudott egyenlíteni a Gyirmót: Kiss Márton szöglete után a berobbanó Lengyel Dániel hét méterről lőtte ki a kövesdi kaput, 1-1.
Az utolsó húsz percre megélénkült a játék, veszélyes támadásokat vezetett a vendég együttes, Máté János a 77. percben két méterről csúnyán kapu fölé bombázott, nagy helyzet maradt ki…. Nem úgy, a 86. percben, Vass Patrik ugyanis egy szemfüles góllal fordítani tudott. Máté János ívelt remekül a gólszerzőhöz, Devecseri rosszul csúsztatott, Vass pedig fejjel a kapus fölött hálóba juttatta a játékszert, 1-2. Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, Strestik a 88. percben duplázni tudott. Fótyik remek középre adása után fejjel vette be Sebők kapuját – így alakult ki a 2-2-es végeredmény.
Az első félidőben a hazai, míg a második játékrészben a vendég együttes mutatott többet támadásban, így igazságos döntetlen született.
A találkozót a Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya értékelte:
– Nagy várakozással tekintettem erre a mérkőzésre, hiszen Pintér és Urbányi is volt játékosom korábban a válogatottban: különböző stílusú és vérmérsékletű edzők, ami a találkozón is remekül kijött. A Gyirmót érdekes hadrendben lépett pályára, a védekezésben 5-4-1-es felállás támadásban 3-5-2-vé alakult, ekkor Simon mellé Madarász lépett fel csatárnak. A Mezőkövesd ezzel szemben 4-2-3-1-es rendszerben lépett pályára, ám a játékosok rengeteget mozogtak, sokat változtatták a pozíciójukat, ami szinte követhetetlen volt az ellenfél számára. Az első játékrészben így szinte csak egy csapat volt a pályán, sajnálhatják a hazaiak, hogy csak egy gólt sikerült szerezniük, mert akár már a találkozót is eldönthették volna ebben a játékrészben.
– Nem így történt, a Gyirmót pedig visszajött a meccsbe: agresszív letámadásukkal megzavarták a hazai támadásépítéseket, ez a félidő sokáig egyértelműen róluk szólt – jobban és látványosabban játszottak, és a cseréik is bejöttek. A szögleteik már az első 45 percben is veszélyesek voltak, az egyenlítő gólt is egy ilyen pontrúgás után szerezték, aztán fordítani is tudtak. Az utolsó percekben magára talált a Mezőkövesd, egyenlítettek, sőt a győzelem megszerzésére is voltak lehetőségeik. Összességében egy igazságos döntetlen született a két újonc összecsapásán, amelyre sajnos elég kevesen voltak kíváncsiak a helyszínen.