Hírek

Bernd Storck bátor harcosait komolyan veszik a belga lapok

A belga sajtó nincs hanyatt esve Hazardék teljesítményétől, a szurkolók inkább örülnek Magyarországnak.

Magyarország csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, Dzsudzsák Balázsék ellenfele az egyenes kiesés szakasz első állomásán a belgák lesznek – akik hat pontot gyűjtve, második helyen jutottak tovább az E-jelű kvartettből.

Körbenéztünk, a belga sajtó milyen előjelekkel várja az összecsapást.

A La Libre címlapját teljes egészében kisajátítja a belga válogatott sikere, főcímben pedig kiemelik, hogy Magyarország következik a legjobb tizenhat között. A lapnál nincs hurráhangulat, azt írják, Hazardék egyáltalán nem nyújtottak meggyőző teljesítményt a csoportkör során, de az egyenes kiesés szakaszban hibázni már nem lehet, ha nagy álmokat szövögetnek.

A lap hasábjain nyilatkozó játékosok elmondták, hogy az olaszok elleni vereséget nehezen dolgozták fel, de a lényeg, hogy ott vannak a legjobb tizenhat között. Lukakuék szerint az egyenes kiesés szakaszban már új torna kezdődik. Hazard a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a magyarok ellen igazi harcra és rendkívül nehéz kilencven percre számít, de bízik a csapat technikai tudásában.
A De Standaard is kiemeli, hogy Belgium második helyének köszönhetően a csoportjában remekül szereplő Magyarországgal találkozik vasárnap este 21 órától. Így örültek a szurkolók:


A Le Soir is kiemelten foglakozik azzal, hogy a belgák ellenfele Magyarország lesz, összefoglalójuk hozzászólásai között pedig néhány érdekes észrevétellel is találkozhatunk. A belga drukkerek azt emelték ki, hogy sokkal szerencsésebb forgatókönyv szerint alakultak a történések, hiszen Magyarországgal kerültek szembe csoportmásodiként, míg az első helyen továbbjutva az erősebb Spanyolország lett volna az ellenfél a “halálágon”.

A hln.be hosszas elemzésben mutatja be a magyar válogatottat, akikről azt írják, hogy előzetesen az Európa-bajnokság egyik leggyengébb csapataként tartottak számon. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy Bernd Storck bátor harcosai a nyitómeccsen, Ausztria ellen szenzációs teljesítménnyel rukkoltak elő, de az sem elhanyagolható szempont, hogy három gólt voltak képesek rúgni a roppant erős Portugáliának. Leszögezik, normális esetben Belgium számára nem jelenthetne problémát Magyarország, de a csoportkör után már komolyan kell számolni a magyar együttessel. Megemlítik, hogy sokan talán kinevetik a 40 évesen, mackónadrágban védő Királyt, de a kapus maximálisan kivette részét a nagy magyar bravúrsorozatból. Szerintük igazi minőséget a magyar csapatból Dzsuzdsák Balázs (akinek képét külön kiemelik), Szalai Ádám, Gera Zoltán és Nikolics Nemanja képvisel.


A játékosok Twitter csatornájukon így örültek a továbbjutásnak:







Olvasói sztorik