Hírek

Csank János még érez magában erőt, de nem telefonálgat

A ZTE-től egy hónapja távozó 70 éves szakember tovább dolgozna, de az NB I már aligha opció.

Csank János április vége felé bontotta fel szerződését a Zalaegerszeggel, és a szezon hátralevő részében már nem is ült le másik csapat kispadjára. Az idén 70 éves szakember a legrutinosabb edzők egyike a magyar mezőnyben, és folytatná is a munkát.

– Szeretnék még dolgozni, de konkrét tervem nincs. A jövőm attól függ, hogy ki lát még bennem fantáziát. Olyanra nem vetemedem, hogy jobbra-balra telefonálgassak klubokhoz, hogy adjanak munkát – nyilatkozta Csank.

– Jó erőben érzem magam, érdekel a futball. Egyelőre csak puhatolózások voltak, konkrétan még nem kerestek meg sehonnan. Új munkahelyem kiválasztásánál nem az számít majd, hányadik osztályról van szó, hanem, hogy milyen elképzelései vannak az adott klubnak, milyen koncepció mentén szeretnének dolgozni. Az viszont egyértelmű, hogy továbbra is a felnőtt szintű edzősködésben képzelem el a jövőm.

Az NB I-ben 2011 óta nem edzősködött a korábbi szövetségi kapitány.

– Azt gondolom, az a vonal már kifújt. Sok a külföldi edző, szűkült a mezőny, nem hiszem, hogy oda visszatérhetnék.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik