NB I

Hemingway üzent Eppel és Lanzafame sorsáról – VIDEÓ

A Budapest Honvéd két legfontosabb játékosáról beszélt a tulajdonos.

A Budapest Honvéd hivatalos oldala George F. Hemingway tulajdonos videóüzenetét tette közzé, amiben szó esik Eppel Márton és Davide Lanzafame jövőjéről is. A vezető a videóban megerősítette, amit már a honlapunkon is megírtunk,  azaz Eppel valóban az említett külföldi együttesnél tartózkodik orvosi vizsgálaton.

Eppel Marci elmondta, mindenképpen szeretne eligazolni. A szerződése a télen lejár, szeretne máshova menni, ahol jóval több pénzt keres. Több megkeresés volt, lehetősége volt és van Belgiumba, Németországba, Lengyelországba és Kazahsztánba menni – mondta Hemingway, majd hozzátette, a Honvéd már megegyezett a kazah klubbal, már csak az aláíráson van a sor.

A tulajdonos kitért az olasz gólzsákjára is, akivel kapcsolatban a Ferencváros és a Videoton érdeklődéséről lehetett hallani.

Davidéért három komoly ajánlatunk van, egy szereplő jelezte, hogy a hétvégéig vagy ad, vagy nem ajánlatot. Davide kijelentette, amennyiben a klub megfelelő ajánlatot kap, szeretne menni. Ő nagyon szereti a Honvédot, 31 éves, úgy gondolja, hogy van még 3-4 jó éve, ez idő alatt pedig szeretné megkeresni azt a pénzt, amit eddig nem tudott. Olyan összegről beszélünk, amit mi még a legnagyobb áldozattal sem tudunk neki kifizetni. Egyelőre nem kaptunk olyan ajánlatot, amit mi elfogadnánk. Elméletileg lehetséges, hogy nálunk folytatja, de ezt én azért nem tartom valószínűnek, mert egy-két ajánlat nincs olyan messze a mi elképzelésünktől. Ötszázezer euróért nem adjuk el Davidét, ha nincs komolyabb ajánlat, marad. Még egy-két ajánlat be fog futni a közeljövőben.

Hemingway a videó végén megjegyezte, szeretné, ha a szurkolók megértenék, az olyan értelemben vett klubhűség, ami volt Puskás, Albert, Bozsik vagy Bene idejében, már megszűnt. A játékosok megfelelő összegeket akarnak keresni, hogy amikor befejezik a karrierjüket, jól megéljenek. A kluboknak pedig nagyon fontos bevételi forrás a játékoseladás.

Akárhova is megy Davide, legyen ez a Fradi, a Vidi, vagy külföldi csapat, tiszteletben kell tartani a döntését – zárta a Honvéd vezetője.

címlapfotó: honvedfc.hu

Üzenet a Szurkolóknak

Üzenet a SzurkolóknakNapok, hetek óta téma, hogy mi lesz a Honvéd két kiváló támadójának, Eppel Mártonnak és Davide Lanzafaménak a sorsa. George F. Hemingway, klubunk tulajdonosa az alábbi videóüzenetben mondja el, mi a helyzet az NB I előző szezonjának leggólerősebb csatárduóját illetően.

Közzétette: Budapest Honvéd FC – 2018. június 26., kedd

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik