Hírek

Köteles: igazságtalan, de nem adom fel

A Genk magyar kapusa szerint a vetélytársa nem feltétlenül azért véd, mert jobb nála.

A Genk szerda este nagyon simán, 4-2-re legyőzte hazai pályán a belga bajnokság első helyén álló FC Bruges gárdáját. A találkozót a kispadról nézte végig Köteles László, aki legutóbb tavaly decemberében kapott szerepet tétmérkőzésen. A kapus a Rangadó.hu-nak nyilatkozott a jelenlegi helyzetéről.

– Akkor decemberben, amikor kikerültem a kapuból, a csapatnak nagyon nem ment a játék. Az edzőnek változtatnia kellett valamin, és úgy döntött, hogy engem vált le. Nem mondom, hogy nem volt alapja a dolognak, mert nem voltam a topon, de nem éreztem úgy, hogy rajtam mentek volna el a pontok. A szezont viszont nagyon jól kezdtem, aztán ahogy a csapat is, úgy én is hullámvölgybe kerültem. Az edzőnk kapus volt aktív pályafutása során, és úgy gondolta, hogy frissítésre van szükség. Úgy gondolom azonban, hogy rajtam kívül még 4-5 helyen változtathatott volna abban az időben a csapaton, de az edző döntése szent, el kell fogadni. Pánikhangulat nincs, csinálom tovább a dolgomat – összegezte a kialakult szituációt a 31 éves magyar kapus.

A jelenlegi első számú hálóőr, Marco Bizot, a 2014-15-ös szezonban került a Genkhez, akkor még a kispadon számított rá a vezetőedző. És hogy megérdemelten harcolta-e ki magának a kezdő pozíciót?

– Vannak a háttérben dolgok, amikről nem szeretnék beszélni, mert nem publikusak. Nem feltétlenül azért véd, mert jobb nálam, hiszen nem véletlenül voltam másfél évig előtte a sorban. Ettől függetlenül nem volt alaptalan az előtérbe kerülése, mert sajnos nem voltam top formában. A legutóbbi mérkőzésünkön például kapott két gólt Bizot, de mivel rúgtunk négyet, így senki nem beszél azokról a szituációkról, pedig simán védhető lövések voltak. Azonban amikor még én voltam a kezdő, akkor nagyon rosszul ment a gólszerzés a csapatnak, ha jól emlékszem, tizenöt mérkőzésen tízszer nem találtunk a kapuba. A legtöbbször 1-0-ra kaptunk ki, és akkor sokkal nagyobb visszhangot váltott ki az az egy kapott gól, hiszen ha az nincs, akkor… De ettől függetlenül el kell fogadnom ezt a helyzetet, akár egyetértek vele, akár nem. Peter Maes nem az az edzőtípus, aki leül a játékosokkal beszélni, úgyhogy nem közölte se a miértjét a cserének, sem azt, hogy mi lesz a jövőben – nyilatkozott honlapunknak kissé csalódott hangon Köteles.

A kialakult szituáció miatt kézenfekvővé vált a kérdés, hogy elgondolkodott-e a klubváltáson a légiósunk.

– Hét éve vagyok Genkben, nem kell újra bemutatnom magamat senkinek, hiszen sokat tettem már le az asztalra, és tisztában vannak a képességeimmel. Az edzéseken maximálisan odateszem magam, és kapok dicséretet is, megteszek mindent. Várok a lehetőségre, aztán amikor megkapom, próbálok vele élni. Több pénz miatt egyáltalán nem igazolnék el másik csapatba, de ha olyan jó ajánlat érkezne, ami karrier szempontjából előrelépés lenne, akkor megfontolnám a váltást, hiszen én is szeretném megmutatni magam komolyabb szinten. Ne menjünk azonban ennyire előre, hiszen még ebből a szezonból is van hátra hat forduló, és Bizot sincs jó formában, ha kikapunk egy mérkőzésen, ismét benne lehet a pakliban, hogy vált a tréner – zárta a beszélgetést Köteles László, aki még hozzátette, hogy ha védene sem lenne aktuális számára a válogatott kérdés, hiszen azok az emberek érdemlik meg, hogy az Eb-keretben legyenek, akik kiharcolták a kijutást.

A Genk jelenleg hat fordulóval a bajnokság vége előtt a negyedik helyen áll a Jupiler League-ben. A következő fordulóban vasárnap, az egy ponttal előttük álló Gentet fogadják hazai pályán.

Olvasói sztorik