Hírek

Puskás-Ronaldo döntő a világbajnoki címért

A jelenkor portugál klasszisa lesz az Aranycsapat legendájának ellenfele a goal.com szavazásán.

Napok óta tart a kieséses rendszerű szavazós versengés a Goal.com futballportálon annak eldöntésére, hogy ki a világ legnépszerűbb futballistája. A “Legends World Cup” elnevezésű versenyen “elindult” többek között Johan Cruyff, Ronaldo, Beckenbauer, Ronaldinho, Best, van Basten, Maradona, Pelé, Platini és Eusébio is, de az elődöntőbe az egyik ágon a jelenkor két hőse, Messi és Cristiano Ronaldo került, míg a “túloldalon” Puskás Ferenc menetelt, a négy között Zidane volt az ellenfele.

Az már korábban eldőlt, hogy a minden internetes szavazáson aktív magyar szurkolótábor a külföldi támogatókkal együtt kiejtette Zinedine Zidane-t, így az Aranycsapat legendája döntőt “játszhat” majd. Mostanra az ellenfél kiléte is világossá vált: a hallatlanul kiélezett párharc során, a szavazás 24 órával való meghosszabbítását követően Lionel Messi végül is “csak” 209 ezer szavazattal zárt, míg a portugál aranylabdás 212 ezret kapott, így ő jutott a fináléba.

Az eddigi eredmények alapján a döntő esélyese egyébként magasan Puskás. A szavazás csütörtökön délig tart, a cikk írásának pillanatában a magyar előnye tetemes: 72%-on áll, 33 ezer szavazatára Ronaldo csak 13 ezret kapott.

Érdekesség, hogy az eddigi kimutatások alapján a 13-17 éves magyarországi szavazók 31 százaléka Ronaldóra voksolt…

Aki részt kíván venni a játékban, az itt teheti ezt meg.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik