NB I

Egyszerre két magyar válogatott labdarúgó vonult vissza – hivatalos

Polonkai Attila és Vanczák Vilmos is abbahagyja, a Puskás Akadémia edzői stábjában folytatják.

A pénteki edzéseket már a Benczés Miklós vezetőedző által összeállított szakmai stáb vezényelte a Puskás Akadémiánál.

A klubhonlap tájékoztatása szerint a kapusokkal továbbra is Vezér Ádám foglalkozik, míg a megfelelő kondícióért egykori játékosuk, a korábbi 3-szoros magyar válogatott Polonkai Attila lesz a felelős.

A 39 éves Polonkai az előző idényben még játszott egy meccset az NB I-ben, majd a szezon második felét az NB II-es Csákvárnál töltötte, ám most abbahagyja a profi futballt. A sporttudományi területet Dr. Csáki István felügyeli.

Vanczák Vilmos, aki 79-szer lépett pályára címeres mezben és 3-szor nyert svájci kupát, szintén befejezi játékos-pályafutását, és a védők felkészítésében kap fontos szerepet. A 35 éves Vanczák tavaly 15 NB I-es bajnokin játszott.

Horváth Péter lesz Benczés Miklós másodedzője, a szakemberpáros már dolgozott együtt ebben a felállásban Felcsúton.

Vincze Richárd a DVTK-tól érkezett az akadémiákra, az ellenfelek feltérképezésében és a tréningeken fog segédkezni. Az orvosi stábot Dr. Kovács László, Dr. Schandl Károly, Feszthammer Réka, Kiss István és Hajnal Imre alkotják.

EL-csapatnál kötött ki a Videotontól távozó Henty
Köztes állomás a Puskás Akadémia.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik