Nemzetközi foci

Nyugdíjba küldenék Lionel Messit

Vissza kellene vonulnia a válogatottól.

Lionel Messi ismét sikertelen volt az argentin válogatottban a világbajnokságon, miután hiszen csütörtökön komoly vereséget szenvedtek Horvátországtól.

Egy mértékadó argentin újságíró a kudarc után úgy vélekedett, az FC Barcelona csatárának nyugdíjba kellene vonulnia.

Fernando Niembro úgy vélekedett, Messi túlságosan is uralja, ellenőrzése alatt tartja a nemzeti csapatot, például azok játszanak, akiket ő akar, miközben nem tud úgy teljesíteni, mint katalán klubcsapatában.

Messi birtokolja az argentin csapatot. Ő a válogatott edzője, és úgy döntött, hogy a barátjait játszatja. Ennek pedig ez az eredménye: egy gyenge csapat, egy szív nélküli csapat, amely nem olyan, mint lehetne – magyarázta.

Felidézte, hogy a csatár egyszer már lemondta a válogatottságot, és nem lenne rossz, ha újra megtenné ezt.

Elég, a barátodból, Mascheranóból. Elég Sampaoliból és az ellentmondásaiból. elég a nyomásgyakorlásból, és elég abból, hogy tervek nélkül átveszed az irányítást – tette hozzá rendkívül őszinte kritikával.

nyitókép: AFP / Juan Mabromata

Olvasói sztorik