Magyar foci

Dárdait megkérdezték, lenne-e ma szövetségi kapitány

A Hertha edzője azt is elárulta, min múlik Palkó fia jövőbeli sikere.

A T-Közép nevű szurkolói csatorna készített kétrészes interjút a Hertha BSC magyar vezetőedzőjével, Dárdai Pállal, aki a beszélgetés második felében kitért arra az időszakra, amikor ideiglenesen átvette a magyar válogatott irányítását, valamint azt is elárulta, hogy dolgozna-e jelenleg a nemzeti csapat élén.

Idővel sok minden megszépül, de ne felejtsük el, velem édesapám ordibált, hogy miért vállalom ezt el. De én tudtam, hogy mit vállalok – emlékezett vissza Dárdai arra a pillanatra, amikor igent mondott a kapitányi posztra. – Tudtam, hogy visszahozom Király Gábort, Juhász Rolandot berakom a tengelybe és szót fogad, Gerát visszahozom és berakom a középpályára – ugyan a gyorsasága már megkopott, de irányítónak nagyon jó –, Szalai azt mondta visszajön, ő pedig nagyon fegyelmezett labdarúgó. Volt egy gerincem és egy Dzsudzsákom, aki két-három emberi, őszinte szóra rengeteget futott, nálam nagyon jól játszott, mindent megcsinált. Most nem biztos, hogy beülnék ebbe a székbe, ha megkérdeznének. Hazamennék, kérnék három napot, kielemezném a helyzetet. Lehet azt mondanám, hogy uraim ez nagyon szarul fog indulni, vagy egyből megmondom, hogy ezt inkább hagyjuk, nézzük meg mi lesz három-négy év múlva, milyen játékosok jönnek ki az akadémiáról. Csak azért, hogy pénzt keressek, nem fogok bohóckodni. Mi nem csodát csináltunk, hanem kihoztuk a csapatból a maximumot.

Így lesz Lanzafame magyar válogatott? Brazil csillagot igazol a Man. United
Ezerrel pörög a futballvilág, ne maradj le a nap legfontosabb híreiről.

Dárdai fiáról, Palkóról is beszélt, akivel kapcsolatban elmondta, hogy a mozgását Franck Ribéry és Arjen Robben keverékéhez szokták hasonlítani.

A testsúlyán fog eldőlni a sorsa. Ha feljön rá még hat kiló, ha kb. 72 kg-ra fel tudjuk tornázni huszonkét éves korára, akkor nagy futballista lehet, de benne van, hogy semmi nem lesz belőle.

címlapfotó: AFP / Anke Waelischmiller / SVEN SIMON / DPA

Olvasói sztorik