Hírek

Vácon kötött ki a Mezőkövesd védője

A jobbhátvéd tagja volt az NB I-be feljutó gárdának, aztán az NB I-ben szereplő csapatnak, majd a tavaly dobogóról lemaradó alakulatnak is.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Három év, nyolcvankét tétmérkőzés után búcsút intett Mezőkövesdnek a feljutó csapat utolsó hírmondója – írja az együttes hivatalos honlapja.

Vácról érkezett Mezőkövesdre és oda is távozott Hegedűs Csaba, aki az elmúlt három évben erősítette a Mezőkövesdet. A jobbhátvéd tagja volt az NB I-be feljutó gárdának, aztán az NB I-ben szereplő csapatnak, majd a tavaly dobogóról lemaradó alakulatnak is. A felkészülést is itt csinálta végig.

– Családi okok miatt döntöttem a klubváltás mellett. Váci vagyok, három éve mentem el innen Mezőkövesdre és azóta keveset voltam itthon. Már az első bajnoki előtt szóba került az ide igazolásom, de akkor még ez nem volt lehetséges, Nagy Józsi sérült volt, s nem lett volna jobbhátvéd azon a mérkőzésen. Természetesen ezt megértették a váciak is, így nem is hozták szóba az edzésen, hogy legyőztük őket, s csak utána jöttem – mondta a 29 éves játékos, akinek persze furcsa volt azért egykori, s leendő klubja ellen játszani.

– Sok szép emlékem van Mezőkövesdről, szinte csak pozitív dolgok történtek velem, nehéz volt eljönni. Mindig jó csapat volt, sok győztes meccset megvívtunk, a legkedvesebb emlékem az MTK és a Győr hazai legyőzése. Meg persze az, amikor a Ligakupában az egyenes kieséses szakaszban 3-1-re vertük a Diósgyőrt, s gólt lőttem, a másik kettőt pedig Fótyik szerezte. Az NB I-es győzelmek mind nagyon jó emlékek, még akkor is, ha végül kiestünk – emlékezett vissza Hegedűs Csaba.

Olvasói sztorik