Magyar foci

Belenyúl az NB I lebonyolításába az MLSZ – hivatalos

Rövidebb lesz a téli szünet, de változások lesznek az NB II-ben is.

Az elnökség hétfői ülésén rövidebb NB I-es téli szünetről határozott. Az új edzői generáció tagjai szélesebb körben vállalhatnak munkát a jövőben.

Kiemelten hosszú a magyar profi bajnokságok téli szünete, és ennek a futball színvonalára gyakorolt kedvezőtlen hatásáról több hazai és külföldi szakember is elmondta már véleményét. Tény, a stadionok felújítása előtt hazánkat a térség leghosszabb téli szünete jellemezte – írja a www.mlsz.hu

Az MLSZ elnöksége olyan NB I-es bajnoki naptár kidolgozását kérte, amely – az adott körülmények, közöttük a stadionok pályafűtésének megléte mellett – a lehető legrövidebb téli szünet megtartását iktatja be az idény során. Ez a gyakorlatban már az induló új szezon esetében is „folyamatosabb” játékot, rövidebb szünetet jelenthet a szurkolók számára.

A szabályozás részleteit az MLSZ elnöksége következő ülésein véglegesíti.

Az NB I-ben ma két edzőt is kirúgtak, de arról is írtunk, hogy Priskin Tamás az NB II-ben köthet ki. Itt írtunk róla.

Bővülhet a másodosztályban szerepet kapó edzők köre, hiszen határozat született arról is, hogy a jövőben NB II-ben a PRO-licenc helyett minimum A-licences végzettség megléte lesz kötelező a vezetőedzőknek.

Kiemelt fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik