Malaga-Valencia 2x!
Élcsapatok randevúznak a La Liga 21. fordulójának zárómérkőzésen. Szerintünk a denevérek ponttal, pontokkal térnek haza a La Rosaledából…
A Malagát sokan temették a bajnokság előtt, mondván, a halványkékek meggyengültek, és így minden bizonnyal csak a tabella hátsó felében küzfhetnek a déliek. Nos, Javi Garcia együttese alaposan rácáfolt a kétkedőkre. Amrabaték a 7. helyen állnak, 32 pontjukhoz 5-3-2-es hazai mérleg párosul. A La Rosaledában eddig csak a Real és az Almeria tudott nyerni, a tíz ütközetben pedig csak hétszer kapituláltak. A formájuk nem az igazi, a kupából a minap kiestek, és bajnokit is legutóbb tavaly nyertek. Az idei naptári évben eddig a La Ligában két iksz jött össze két vereség mellett. Recio letöltötte eltiltását, Camacho is leölhet a padra, így szinte teljes csapattal várhatja ellenfelét a Malaga.
A Valencia is jól tolja az idén, a denevérek az előkelő 4. helyről várták a játéknapot 41 egységgel. Idegenben azért sebezhetőek a fehér-feketék, mutatójuk 3-4-2. Alcacerék jó passzban vannak, mondjuk ezt annak ellenére, hogy kiestek a kupából: a bajnokságban november vége óta nem kaptak ki, két remi mellett ötször nyertek, verték például a Realt is! Nuno Espirito Santo mester az Afrika Kupán lévő Feghoulra nem számíthat, Piatti kihagyott edzést a héten, de ők talán ott lehetnek ma este. Elől Pareja lesz a visszavont center, Negredo mellett pedig Rodrigo lehet a másik ék.
A forma egyértelműen a vendégek mellett szól, ugyanakkor a Malaga bebizonyította, hogy nem adja könnyen a bőrét saját közönsége előtt. Szoros meccset várunk, no és azt gondoljuk, hogy a Valencia nem kap ki. Tippünk tehát x2!
Maccabi Tel Aviv-Hapoel Tel Aviv 1!
A Maccabi és a Hapoel igazi ősellenségek Tel Avivban, mi a formára és a minősége alapozva húzzuk az 1-est.
A Maccabi messze a legjobb klub hazájában, évek óta nyeri a ligát, a nemzetközi porondon is elért kisebb-nagyobb sikereket. A nyáron kis idő kellett, mire átvészelte Paulo Sousa távozását, de mostanra már száguld. Az elmúlt hetekben egyedül a múlt szezonbeli trónkövetelő, a Hapoel Beer Sheva elleni 0-0-s döntetlen lóg ki egyedül a sorból, amúgy győzelmek sorjáznak. Ami pedig fontos adalék, hogy az utolsó hat bajnokiján egyetlen gólt sem kapott. Nem csoda, hogy a legjobb védelme van a mezőnyben, de igazán támadásban emelkedik ki, 43 lőtt találatát meg sem tudják közelíteni. A siker kulcsa, a topcsapatokat megjárt, immár kiöregedőben lévő Eren Zehavi, aki egymaga 19-et vállalt, és már most szinte gólkirálynak tekinthető.
A Hapoel régóta a nagy városi rivális árnyékában él, most különösen elvesztette a fonalat. Tavaly ugyanis bejutott a felsőházi rájátszásba, ahol nagyszerűen hajrázva két helyet ugrott előre, a negyedik helyen zárva. Ehhez képest most csak szenved, a kiesőzóna szélén áll, a védelme egészen jól teljesít, de a 19 rúgott nem az igazi. Az utolsó négy fordulóban döntetlenek jöttek egymás után, de mind alsóházi csapatok ellen. Idegenben nem olyan rossz, 3-3-3-as mérleggel és 9-12-es gólkülönbséggel.
Egy derbi mindig más, mint a többi mérkőzés, a Maccabinak nincs is akkora fölénye a Hapoel felett, mint mondjuk a mezőny többi tagján. Az elmúlt ötből hármat nyert meg, de áprilisban például 3-1-re kikapott. Ezúttal a formában és a minőségben akkora különbséget látunk, hogy az éllovas nem kegyelmez a halvány döntetlenekre képes riválisnak.