Hírek

Nagyobb siker lesz, mint a Harry Potter

Kedden délelőtt bemutatták Mészöly Kálmán életregényét.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kedden délelőtt, egy Duna-parti szálloda különtermében tartották Mészöly Kálmán könyvének sajtóbemutatóját. Az eseményen megjelent többek között Szepesi György, Nyilasi Tibor, Zombori Sándor, Komjáti András, Esterházy Márton, és természetesen Mészöly Géza. Meghívást kapott Mezey György is, ő azonban nem jött el.

Az Ulpius Ház kiadásában napvilágot látott életregény főszereplőjének méltatása során Hegyi Iván, a Népszabadság rovatvezetője kiemelt egy érdekességet: Mészöly Kálmán 1961-ben volt először válogatott, illetve összesen 61 mérkőzésen szerepelt a nemzeti csapatban, amelyet később 61 alkalommal irányított szövetségi kapitányként. A számos emlékezetes történtet ellenére a szakíró szerint meglehetősen szomorú hangvételűre sikeredett a kötet, és ezt Mészöly sem tagadta. Elmondta: miközben az ő ünneplésére gyűltek össze a pályatársak és az újságírók, neki nagyon hiányoznak az elhunyt barátok.

A könyvből kimaradt vidám sztorik közül néhány elhangzott a beszélgetés folyamán, ahogy egyre inkább belelendült, annál jobban röpködtek az anyázások és a bazmegek. A legendás bundázások is szóba kerültek: a Fradi elleni meccset azért beszélték meg előre, hogy kiszúrjanak az újpestiekkel, akik korábban visszamondták a Megyeri úti stadionavató meccs megbundázását.

Szepesi György után Nyilasi Tibor is szót kapott, aki elmondta: második apjaként tiszteli Mészölyt, akinek a könyve szerinte nagyobb siker lesz, mint a Harry Potter.

Olvasói sztorik