Nemzetközi foci

Nagy összegben ne fogadj a Real Madrid mai győzelmére!

Nagyon úgy tűnik, Zidane már tartalékol...

Az FC Barcelona mellett a Real Madrid is pályára lép szerda este bajnoki mérkőzésen: a Zidane-csapat – a katalánokhoz hasonlóan – a 34. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolja be a Sevilla ellen.

Az 51 pontos házigazda pillanatnyilag a nyolcadik helyen tanyázik, de a hátralévő fordulókban matematikai esélye még van, hogy EL-indulást érő helyen végezzen. A bajnoki címről lecsúszó Real Madrid – a következő szezonra nézve – már korábban biztosította helyét a BL-csoportkörben.

A Marca menetrendszerűen megjósolta, várhatóan milyen kezdőkkel lépnek pályára a csapatok. A lenti ábra alapján úgy tűnik, Zinédine Zidane már igencsak a BL-döntőre tartalékolja csapatát…

Ami biztos: Carvajal és Ronaldo sérülés miatt nem léphet pályára, míg Bale eltiltását tölti. Elöl a fiatalok kaphatnak szerepet, hiszen Mayoral és Asensio rohamozhatja a sevillai kaput.

Az előzetes várakozás szerint szerda este több ifjonc is bevetésre vár: a Castillából Tejerót, Óscart és Quezadát is felhívta Zidane a „nagyokhoz”, sőt, úgy tűnik a cserepadra is leülhetnek.

A Marca szerint Kroos, Modric és Isco sem lesz ott a keretben, ahogy vélhetően Varane, Marcelo és Keylor Navas is pihenőt kap.

A találkozó 21:30-kor kezdődik.

A várható esti kezdők. Fotó: Marca

címlapkép: OSCAR DEL POZO / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik