NB I

Paintsil: a döntetlen nem elég a Vidi ellen

A győzelemre törnek a Fradi játékosai.

Szombaton bajnoki “döntőt” rendeznek az NB I-ben, ugyanis a Videoton a Ferencvárost fogadja a Pancho Arénában. A topcsapatok közt csupán egyetlen pont a különbség (a Fradi javára), így létfontosságú mérkőzés lesz ez mindkét együttes számára. A meccs felvezetéseként a vendégek két játékosa a fradi.hu-n osztotta meg gondolatait az összecsapással kapcsolatban:

Joseph Paintsil szerint döntetlen eredményről szó sem lehet, csak a három pont az elfogadható eredmény.

A következő meccs egyaránt fontos nekünk, a stábnak és mindenkinek, mert nagy szükségünk van a három pontra. Nem szabad megelégednünk a döntetlennel, csakis a győzelem az elfogadható. Különleges emlék számomra a Videoton elleni gólom, természetesen, ha lesz rá alkalmam szeretnék megint betalálni ellenük, de a legfontosabb dolog, hogy a csapat győztesen hagyja el a pályát. Csak a saját játékunkkal kell törődnünk, bátran és magabiztosan kell kifutnunk a gyepre, így megnyerhetjük a mérkőzést.”

Stefan Spirovski is szívesen gondol vissza a két csapat legutóbbi találkozójára:

Nagyon szívesen emlékszem vissza arra a találkozóra, talán az eddigi legjobb meccsem volt Fradi-mezben. Gólt is lőttem, és a csapat is nagyon jól játszott. Ha hasonló teljesítményt nyújtunk idegenben is, jó eredményt érhetünk el. Tudjuk, hogy nagyon fontos mérkőzés áll előttünk, ennek megfelelően koncentrál mindenki. Csak a Videoton elleni összecsapás jár a fejünkben, és mindent megteszünk azért, hogy eredményesek legyünk a szombati rangadón.”

Címlapkép: fradi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik