Hírek

Kiütéses siker

Az NB II kilencedik fordulójában: Ajka–Kisvárda 2-5.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hamar bekezdett a vendég együttes, és már az első percben meg is szerezte a vezetést. Pavlov adott középre egy kiugratás után, a labda Fodor elé került, aki kilőtte a bal alsó sarkot – adta hírül az onlajnok.com oldal.

Azonnal válaszolhatott volna az Ajka, azonban Nacsa kétszer is védett. Átvette az irányítást a hazai együttes, és a 15. percben góllá is érett a fölény: tizenegyeshez jutott az Ajka, melyet Lattenstein értékesített. Négy perccel később már a vezetés is megvolt a hazaiaknak, ekkor Gunther Zsolt tréfálta meg a vendégek kapusát egy életerős szabadrúgással.

Tovább záporoztak a helyzetek, és a gól sem maradt el: fél óra elteltével Pavlov lépett ki a védők közül, lövését még bravúrral védte Jánosa, de a kipattanót az érkező Bouard már nem hibázta el. A mérkőzés ezen szakaszában a Várda volt a kezdeményezőbb, és ennek meg is lett az eredménye: Bouard fejelt kapura egy beadást, a labda a kapufát találta el, ahonnét először Jánosa hátára, majd a kapuba pattant a labda.

A második félidőt is remekül kezdte a Várda: az 52. percben egy lecsorgó labda éppen Fodor András elé került, aki 21 méterről hatalmas gólt lőtt. Támadásban maradtak a vendégek, a biztos előny ellenére is, és a 69. percben Bouard meglőtte a maga harmadik és csapata ötödik találatát. A hajrára átadta a teret a kiváló játékot bemutató vendég alakulat,de ezzel nem tudott élni az Ajka, gy 5-2-es vereséget szenvedett hazai pályán.

NB II, 9. forduló
FC Ajka – Kisvárda SE 2-5 (2-3)

Ajka. Játékvezető: Pintér

Ajka: Jánosa – Fodor M., Jagodics M., Pákai, Gunther – Horváth A., Lattenstein (Hanzl, 63.), Sipos N. (Kanta Sz., 80.) – Skriba, Sowunmi (Varga T., 79.), Major. Edző: Ifj. Mihalecz István

Kisvárda: Nacsa – Molnár R., Kornutyak, Hegedüs, Tóth Gy. – Nagy B., Bouard (Soós, 78.), Pavlov (Horváth L, 68.), Üveges (Miskolczi, 54.)– Oláh, Fodor A. Edző: Révész Attila

Gólszerzők: Lattenstein (tizenegyesből 15.), Gunther (19.), illetve Fodor A. (1., 52), Bouard (30., 38., 69.)

Olvasói sztorik