Nemzetközi foci

Sztárok sorát nélkülözte a Real, de egy góllal így is nyert

Zidane már a keddi BL-visszavágóra tartalékolt, így jutott szerep Bale-nek és Benzemának.

A tabella hátsó felében helyet foglaló Leganést fogadta a harmadik Real Madrid a spanyol LaLiga 35. fordulójában. A keddi, Bayern München elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágójára készülő együttes tartalékos csapattal állt fel: a sérült Dani Carvajal, Isco duó mellett Sergio Ramos, Raphael Varane és Cristiano Ronaldo is pihenőt kapott.

Kroos, Modric és Marcelo is csak a padon kezdett – közülük végül csak Kroost cserélte be Zinédine Zidane –, így például Karim Benzemának és Gareth Bale-nek is lehetősége adódott a bizonyításra. A szezonban sokat mellőzött walesi tovább javította bajnoki mérlegét: az eddig 22 találkozón 11 gólt jegyző játékos már öt perc után betalált (1-0). Az első félidő hajrájában Mayoral is gólt szerzett – 2-0-ra vezetett a Real, amelynek némi szerencséje is volt: a Leganés nem sokkal a második gól előtt kapufát lőtt a túloldalon.

A 66. percben Brasanac révén szépített a Leganés, ami igencsak meghozta a vendégek kedvét: Casilla védésére volt szükség, hogy ne kövesse egyenlítés a találatot. Végül kihúzta a Real: 2-1-es győzelemmel hangolt a hétközi tétmeccsre.

Bale élt a lehetőséggel Fotó és címlapfotó: Oscar J Barroso/Spain DPPI/DPPI/AFP

LaLiga, 35. forduló

Real Sociedad – Athletic Bilbao 3-1 (2-0)
Espanyol – Las Palmas 1-1 (0-1)
Real Madrid – Leganés 2-1 (2-0)
Villarreal – Celta Vigo 4-1 (3-1)
Pénteken játszották:
Levante–Sevilla 2-1 (1-1)
Vasárnap játsszák:
Getafe–Girona 12.00
Alavés – Atlético Madrid 16.15
Valencia–Eibar 18.30
Deportivo La Coruna – FC Barcelona 20.45
Hétfőn játsszák:
Real Betis – Málaga 21.00

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik