NB I

„Ilyen még sosem történt velem, borzasztó érzés”

Most mindenkinek félre kell tennie az egyéni érdekeit.

Az NB I előző fordulójában a Vasas 4–2-re kikapott az Újpest otthonában, így már az utolsó helyet foglalja el a tabellán.

A piros-kékek a kilencedik pozícióban mehettek téli szünetre, a januári átigazolási szezonban pedig sikerült megszerezniük Barczi Dávidot, Egerszegi Tamást, Csiki Norbertet és Laczkó Zsoltot is, de a tavasz sem alakult úgy, mint tervezték – a mérleg egy győzelem, két döntetlen és négy vereség. A Rangadónak a háromszoros válogatott középpályás, Vida Máté elárulta, mi volt az első gondolata, amikor meglátta csapatát a tizenkettedik helyen, valamint a gyengélkedés okait is elemezte.

A meccs után az öltözőben amikor megpillantottam a tabellát, még nem tudtam a többi eredményt, de láttam, milyen rossz pozícióban vagyunk, és csak annyit tudtam mondani, hogy „Jézusom, ez meg milyen forduló?”. Két évvel ezelőtt is a kiesés ellen küzdöttünk, de emlékeim szerint én még sosem voltam az utolsó helyen, legalábbis egy fordulónál többet biztosan nem. Borzasztó érzés – kezdte honlapunknak a 22 éves játékos.

– A héten az első néhány edzés ezáltal eléggé feszült volt, ezt magamon is éreztem. De a mai naptól kezdve már maximálisan a Mezőkövesd elleni következő találkozóra fókuszálunk, mert ez így nem mehet tovább, semmiképpen sem maradhatunk ebben a pozícióban. Mindenkinek félre kell tennie az egyéni érdekeit, csakis a csapat eredményessége számít.

Vida nem akart hinni a szemének, amikor meglátta a tabellát. Fotó: vasasfc.hu

Vida hozzátette, nehéz arra válaszolni, mi lehet a gond a mostani szezonban, ő is sokat töri ezen a fejét, de ha mégis ki kellene emelni egy negatívumot, akkor az egyéni hibákra helyezné a hangsúlyt.

A Vasas hiányzói a Mezőkövesd ellen

Sérült:
– Kleisz Márk
– Murka Benedek
– Gaál Bálint
– Csiki Norbert
– Szivacski Donát
– Kire Risztevszki

Eltiltott:
– Hangya Szilveszter
– Vaskó Tamás

– Szögletnél, szabadrúgásoknál elcsúszik az emberfogásunk, utolsó emberként hibázunk, vagy a középpályán veszítünk el labdákat. Ezek mind egyéni hibák, amikből sajnos folyamatosan kapjuk a gólokat, olyan passzban vagyunk, hogy ezeket tízből tízszer megbünteti az ellenfél, márpedig a jelenlegi helyzetünkben ez nem megengedhető. Ha csapatként funkcionálunk, akkor nem lehet probléma, hiszen ennyire azért nem gyengült meg a keret tavalyhoz képest – folytatta a Rangadónak Vida, aki kitért azokra a sajtóhírekre is, amik Michael Oenning vezetőedző távozásáról szólnak.

Kitartanak Oenning mellett Vidáék. Fotó: vasasfc.hu

– Természetesen mi is olvastuk ezeket a híreket, de nekünk bíznunk kell az edzőnkben, ő is bízik bennünk. Meg kell fogadnunk a szavát, hallgatnunk kell az utasításaira, másképp ez nem mehet, nem foglalkozhatunk mással – állította a középpályás.

Az angyalföldiek keretéből hétvégén több meghatározó játékos is hiányozni fog sérülés és eltiltás miatt – Oenning a szezon során sokszor szembesült ezzel a problémával –, ez sem könnyíti meg a dolgukat. Vida zárásul a Mezőkövesd elleni hétvégi kiesési rangadóval kapcsolatban megjegyezte, amelyik csapat jobban fog védekezni, az fog nyerni.

Egy szabad métert sem hagyhatunk az ellenfélnek a saját tizenhatosunk környékén, semmilyen taktikai hiba nem fér bele – adta ki a jelszót a középpályás.

címlapfotó: vasasfc.hu

Olvasói sztorik