Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Történt egy fontos dolog a BL-ben, amiről senki sem beszél

Nem lehet mindig briliáns mérkőzést játszani...

Történt egy fontos dolog szerda este a Bajnokok Ligájában, amiről a drámai Real Madrid‒Juventus (1-3) mérkőzés miatt senki sem beszél: a Bayern München hazai pályán gól nélküli meccset játszott a Sevillával, és az idegenbeli 2-1-es sikerének köszönhetően továbbjutott.

Nem lehet mindig briliáns mérkőzést játszani, az ilyen jellegű összecsapásokon az a legfontosabb, hogy ne kapjunk gólt. Ezt nekünk sikerült elérnünk, ezzel elődöntőbe jutottunk ‒ értékelt Jupp Heynckes.

A müncheniek trénere szerint küzdelmes találkozót láthatott a közönség, amelyen a spanyol csapat végig hitt magában.

Nekünk sikerült koncentráltnak maradnunk, nem veszítettük el a hidegvérünket ‒ folytatta.

A tapasztalt mester kiemelte, hogy az AS Roma előző napi diadala, a Barcelonával szemben 1-4-ről hazai 3-0-val kiharcolt továbbjutás bizonyította, minden elképzelhető.

Manapság egyetlen csapatot sem lehet lebecsülni a negyeddöntős szakaszban, és ugyanez lesz a helyzet az elődöntőben is ‒ vélekedett, majd kapcsolódva ehhez a sorsolást illetően kijelentette: számára nincs favorizált ellenfél.

Vincenzo Montella büszkén nyilatkozott csapatáról, amely szerinte a mérkőzés során végig megőrizte egyensúlyát, és helyzeteket is kialakított.

Nem nagyokat, de azért helyzeteket – finomított, ugyanakkor elismerte, hogy hiányzott az erő a vezetés megszerzéséhez.

Az olasz tréner szerint csapatának volt karaktere, pedig egy nagyon erős ellenféllel játszott.

Az utolsó pillanatig próbálkoztunk, egy kicsit el is fáradtunk a végére, hiányzott az energia, de jól küzdöttünk. Büszkék lehetünk arra, amit a Bajnokok Ligájában nyújtottunk ‒ összegzett.

nyitókép: JOHN MACDOUGALL / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik